Csúcsot döntött a személyi kölcsönt felvevők száma júliusban, pörögnek a lakáshitelek is

2024. szeptember 4. – 11:56

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába erősödött a családok óvatossági motívuma a fogyasztásban, mégis csúcsot döntött a személyi kölcsönt felvevők száma júliusban, és pörögnek a lakáshitelek is, pedig a kamatok ismét emelkednek – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Az MNB adatai alapján a háztartások 17. hónapja zsinórban ismét nettó hitelfelvevők voltak, 125,8 milliárd forinttal haladta meg az új hitelek összege a törlesztésekét, ami kiemelkedő szám, utoljára 2022 augusztusában volt példa ennél magasabb értékre. A háztartások hitelállománya ennek köszönhetően a hetedik hónap végére 10 675,1 milliárd forintos történelmi rekordra ugrott.

Emelkedő kamatok ellenére is mennek a lakáshitelek

A lakáshitelpiac továbbra is pörög, júliusban 136,8 milliárd forint volt a szerződéses összeg, ez több mint kétéves rekord. 2022-ben ráadásul ezt csak úgy sikerült túlszárnyalni, hogy akkor még elérhető volt az MNB Zöld Otthon Programja, amely mellé csokot, és kedvezményes csokhitelt is lehetett igényelni – közölte Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője. Jól mennek a támogatott hitelek is, a szerződéses összeg több mint negyede ilyen volt, ami azt mutatja, hogy felpörgette a gyermeket vállalók érdeklődését a megemelt összegű falusi csok és a januártól indult csok Plusz.

A lakáshitel-szerződések száma is nő, 7200 fölött volt, ami 2022 szeptembere óta a legmagasabb érték. Az MNB adatai szerint az elmúlt 7,5 évben átlagosan havonta 7551 lakáshitel-szerződést kötöttek, és a nyári hónapokban nem volt ritka a 10 ezer fölötti szerződésszám sem.

Az átlagosan felvett hitelösszeg viszont egyre nagyobb, már megközelíti a 19 millió forintot, miközben a tavalyi nagy zuhanás után a szerződések száma is visszaemelkedett a korábban megszokott szint közelébe, olvasható az elemzésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!