QR-kódos fizetési mód indul vasárnaptól a magyar boltokban

2024. augusztus 31. – 17:13

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember 1-jétől, vasárnaptól új fizetési mód válik elérhetővé a magyar boltokban. A qvik nevű megoldással a banki ügyfelek QR-kóddal tudnak majd fizetni. Ennek előnye, hogy az ilyen fizetési tranzakciók mentesek lesznek a tranzakciós illetéktől – írta a Portfolio. A lap szerint szerint ez a fizetési lehetőség nem azonnal jelenik meg a hazai üzletekben, de már a következő napokban, hetekben lesznek olyan boltok, kereskedők és áruházláncok, amelyek bevezetik ezt a megoldást.

A gyakorlatban ez úgy fog működni, hogy a boltban a pénztárgép vagy a bankkártyaterminál kijelzőjén megjelenik egy QR-kód, ha ezt a mobillal beolvassuk, azzal egyben fizetni is tudunk. A lehetőség nemcsak a boltokban, hanem az internetes felületeken is elérhető lesz – írta a Hvg.hu.

A qvik használatának alapfeltétele, hogy a vásárló rendelkezzen bankszámlával, viszont a bankok semmilyen díjat nem számolhatnak fel a „qvikkelésért”. A QR-kódos fizetések mentesek lesznek a tranzakciós illetéktől, így a bankoknak ezt a költséget egyébként sem kellene tovább hárítaniuk az ügyfelekre, szemben a kártyás fizetésekkel, amelyek után a bankok kártyánként 500 forint átalányt fizetnek évente. A kártyás fizetéseknél megszokott módon a qvikes fizetésről is minden bolt tájékoztat majd.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke még júniusban azt mondta: „Az MNB, a Giróval és a bankokkal együttműködve célként tűzte ki, hogy a belföldi instant átutalásokat is kezelő Azonnali Fizetési Rendszerre épülve hozzanak létre egy hazai elektronikus fizetési megoldást, ami alternatívája, illetve versenytársa is lehet a kártyás fizetésnek. A qvik hazai, biztonságos és árazásban is versenyképes lesz.”

Eddig kevés bank közölte terveit a qvikes fizetési szolgáltatással kapcsolatban, de az már most tudható, hogy az OTP Bank a SimplePayen keresztül fog a kereskedőknek qvikes elfogadást biztosítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!