A Ryanair főnöke szerint két italnál meg kellene húzni a határt a reptereken

2024. augusztus 28. – 20:12

Másolás

Vágólapra másolva

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint ha egy utas nem vehetne kettőnél több italt a reptereken, akkor kevesebb lenne a zűrzavar a járatokon – írja a BBC a Daily Telegraphnak adott interjúja alapján.

O'Leary szerint az ittas utasok veszélyeztetik a személyzetet és a többi utast. A Ryanair-főnök azt mondta a lapnak, hogy régen nem volt gond a részegekkel, mert egyszerűen elaludtak, mostanában azonban gyakran kábítószerrel („bogyókkal és porokkal”) is keverik az alkoholt, amitől sokkal agresszívabbak lesznek, és az ilyen utasok hetente gondot okoznak a légitársaságoknak.

O'Leary szerint nehéz a beszállásnál kiszúrni a problémás utasokat, de a levegőben azonnal kibukik, hogy kivel lesz gond. Csak egy példa, hogy idén a Ryanair egyik járatának vissza kellett fordulnia részeg utasok miatt.

A Ryanair tulajdonosa szerint az Ibizába és a görög szigetekre tartó járatok a különösen problémások.

„Nem engedjük embereknek, hogy igyanak és vezessenek, de azzal nincs baj, hogy 10 ezer méter magasba tesszük őket egy repülő fedélzetére” – mondta O'Leary.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!