Új államtitkárság létrehozásáról tárgyal Nagy Márton Orbán Viktorral

2024. augusztus 27. – 08:24

Másolás

Vágólapra másolva

Új kkv- (kis- és középvállalkozás) államtitkárság létrehozásáról egyeztet Orbán Viktorral Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter – mondta az Atv.hu-nak adott interjújában.

Nagy elmondta, hogy „kiemelt prioritást élvez a digitalizáció felgyorsítása, ugyanis enélkül a 21. században nem beszélhetünk versenyképességről”. A miniszter szerint egy új célzott és beruházást támogató 1+1 rendszert kell felépíteni, mert ma ilyen rendszer a kkv-kra vonatkozóan nem létezik, miközben „a kkv-k jelentik a gazdaság gerincét”. „Ez azt jelenti, hogy akár egy beruházás 50 százalékát is megfinanszíroznánk vissza nem terítendő forrással. Itt pályázati rendszerben gondolkodunk” – mondta.

Ezt a munkát segítenék azzal, hogy létrehozzák az új, kkv-kal foglalkozó államtitkárságot. Az új államtitkárság feladata lesz a folyamatos kapcsolattartás az érdekképviseletekkel, szakmai szervezetekkel, kamarákkal és magukkal a vállalkozásokkal is, mondta Nagy Márton. Hozzátette: az ipar esetében is a szereplőkre hallgatnak, ezért „a kkv-k esetében sem akarunk okosabbak lenni, mint maguk a kkv-k. Pontosan ők látják, mire van szükségük”.

Orbán Viktor idei tusványosi beszédében tervei között említette a kis- és középvállalkozások megerősítését. A miniszterelnök szerint az elmúlt években egy piramist építettek fel, amelynek „hegyében vannak a nemzeti bajnokok, alatta helyezkednek el a nemzetközileg versenyképes középvállalatok, alatta a hazai piacra termelő cégek, és legalul a kisvállalatok és egyéni vállalkozók”. 2010-ben 3 ezer kkv volt, most 15 ezer. A miniszterelnök azt ígérte, nagy programot indítanak a kis- és középvállalkozásoknak, ha béke lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!