Fejenként 100 ezer forintot ad a kormány a határon túli iskolásoknak

2024. augusztus 12. – 14:25

Másolás

Vágólapra másolva

Idén is fejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást oszt szét a magyar állam a „Szülőföldön magyarul” programban a határon túli általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak, írja az Eduline. A kormány még 2022-ben emelte ötszörösére a beiskolázási támogatásukat.

A kormány itthon annyival járul hozzá célzottan az iskolakezdéshez, hogy a szeptemberi családi pótlékot hamarabb, augusztus végén küldik. Ennek összege  2008 óta változatlan:

  • 1 gyerekre: 12 200 forint (egyedülálló szülő esetén 13 700 forint);
  • 2 gyerekre: 13 300 forint gyerekenként (egyedülálló szülő esetén 14 800 forint gyerekenként);
  • 3 vagy több gyerekre: 16 000 forint gyerekenként (egyedülálló szülő esetén 17 000 forint gyerekenként);
  • tartósan beteg, illetve súlyos fogyatékossággal élő gyerekre: 23 300 forint (egyedülálló szülő esetén 25 900 forint);
  • tartósan beteg, illetve súlyos fogyatékossággal élő nagykorú személyre: 20 300 forint.

Beneda Attila családokért felelős államtitkár pár nappal ezelőtt úgy nyilatkozott az RTL-nek a 16 éve nem emelt családi pótlékról, hogy a kormány munkaalapú társadalmat akar kiépíteni, és „magabíró” családokra van szükség, amihez „a kormány minden támogatást megad”. A kormány egyébként valóban rengeteg pénzt költ el családtámogatás címszó alatt, de a programokban olyan kiegészítő elemekre megy el a legnagyobb összeg, amelyek nem az alapellátáshoz kapcsolódnak (pl. támogatott hitelek), és kutatások szerint növelik a társadalmi egyenlőtlenségeket. Ugyanakkor az is igaz, hogy aki le tudja hívni az alanyi jogon nem járó családi adókedvezményt, az havonta több tízezer forinttal beljebb van.

Az Eduline gyűjtése szerint például a szomszédos Ausztriában a 6-15 év közötti gyereket nevelő családok gyerekenként 100 eurós támogatást (vagyis közel 40 ezer forintot) kapnak iskolakezdésre, ez automatikusan érkezik az – itthoninál jóval magasabb összegű – családi pótlékkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!