Júliusban átlagosan már 245 ezer forintot kellett fizetni egy albérletért
A Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzése alapján megint emelkedtek a bérleti díjak az éves szerződések lejártával és az egyetemisták rohamával, júliusban a bérbeadók már átlagosan 245 ezer forintot is elkértek lakásukért a júniusi 239 ezer forintos díjhoz képest – írja az MTI. A kutatás arra is felhívja a figyelmet, hogy az áremelkedés nem egységes.
Az albérletkereső platform szerint a nyár végi áremelkedés nem olyan meglepő, mert az éves szerződések most jártak le, és a felsőoktatásba frissen felvett fiatalok is lakást keresnek az őszi tanévre. Négy hónapos csökkenés után a bérlők az eddigi 216 ezer helyett júliusra már átlagosan 219 ezer forint bérleti díjat ajánlottak. Emiatt az árolló 12 százalékosra nyílt a keresleti és kínálati oldal között.
Az áremelkedés mértéke a piac egyes szegmenseiben jelentősen eltér. Legjobban a 200 ezer forintos bérleti díj alatti lakások drágulnak, a tulajdonosok ezeknél akár 15 százalékkal is emelnek a tavalyi átlagos árhoz képest. A 200-350 ezer forintos bérleti díjú lakásoknál viszont 10 százalék alatti az emelkedés. 350 ezer forint felett már lényegesen kisebb a kereslet, ezért itt már egy kisebb emelés is kockázat lehet a tulajdonosoknak.
Februárban átlagban negyedmilliónál is többet kértek egy budapesti albérletért.