Bezuhant az OTP árfolyama a tőzsdepánikban. Megéri most ebbe fektetni?
2024. augusztus 7. – 05:05
Néhány nap alatt majdnem tíz százalékot esett az OTP részvényárfolyama a Japánból és az Egyesült Államokból az egész világra elterjedt tőzsdepánik miatt. Az elmúlt hónapokban az elemzők az akkori helyzethez képest is jelentős, 20-30 százalékos növekedést jósoltak a következő egy évre, a mostani visszaesés után pedig felmerül a kérdés: lehet, hogy az eddigieknél is jobban megérheti OTP-t venni?
Az elmúlt évek egyik magyarországi sztárbefektetése volt az OTP, amelynek egy részvénye 2022 nyarán még 8000 forintba került, idén júliusban aztán már 18 ezer forintnál is drágábban forgott. Akik tehát időben vettek belőle, az osztalék mellett két év alatt több mint megduplázták az ebbe tett pénzüket.
Egy ekkora roham után logikusan merül fel, hogy a részvény tőzsdei árazása már elérte a cég valódi értékét, és a részvényárfolyam emelkedése megállhat, esetleg túlértékeltség miatt visszaesik. Az elemzők az elmúlt hónapokban viszont pont ennek az ellenkezőjét jósolták, a MarketScreener 13 elemző alapján átlagosan 21 200 forintra teszi a papír célárát, vagyis azt jósolják, hogy egy éven belül itt lehet az árfolyam.
Ez egyrészt azért lehet, mert az OTP a pénzügyi adatai alapján a régiós bankokhoz képest és a saját korábbi árazásához képest is kifejezetten olcsónak számít – írja a Portfolio. Emellett rontja az árfolyamát a szomszédban zajló orosz–ukrán háború és a kormány különadókkal dolgozó gazdaságpolitikája, amelyek közül ha bármelyik véget érne, az jelentősen javítaná az OTP helyzetét.
Pár nap alatt 1800 forintos árfolyamveszteség
Az OTP jó eredményei és a pozitív elemzői várakozások ellenére az elmúlt napok globális tőzsdei visszaesése a magyar tőzsdei cégek közül az OTP-t ütötte meg a legjobban. A bank papírja a július közepi 18 800-as árfolyamról néhány nap alatt 17 ezer forint környékére esett vissza, és hétfő után kedden sem erősödtek jelentősen.
Megkérdeztük erről Bukta Gábort, a Concorde Csoport elemzési üzletágvezetőjét, aki szerint érdemes azzal kezdeni, hogy az elmúlt napok magyar tőzsdei visszaesését nem belső okok váltották ki, az teljes egészében a globális ijedség következménye. A befektetők ilyenkor igyekeznek eladni a portfólióikból a leginkább kockázatos részvényeket, és biztonságosabb eszközöket vesznek abból a pénzből.
Az OTP tehát azért esett vissza sokkal nagyobb mértékben, mint a Richter vagy a Mol, mert a bankszektort a befektetők mindig kockázatosabbnak látják, mint a fogyasztásra gyártó szektorokat, amelyeknek rosszabb gazdasági helyzetben is stabil keresletük van.
Ráadásul Bukta szerint ezeket a műveleteket már jelentős részben számítógépes rendszerek végzik, amelyek a kockázati modelljeik alapján dobálnak ki a portfóliójukból egyes részvényeket. Vagyis Bukta szerint az eladások mögött „nincs egy ember, aki azt mondja, hogy az OTP neki valamilyen konkrét okból nem kell”, az árfolyamveszteség nagyrészt algoritmusok lépéseinek folyománya.
Az igazi kérdés az, hogy a 8-10 százalékos visszaesés után rövid és hosszú távon hol köt majd ki az OTP árfolyama, és ennek megfelelően megéri-e azt venni. Bukta Gábor szerint a következő napokban a részvények árfolyamai a globális bizonytalanságok miatt fel-le ugrálhatnak, de középtávon az számít majd leginkább, hogy alakul a devizapiac. Vagyis ha a devizapiacon is pánik alakul ki – például jelentősen erősödik a jen a dollárral szemben –, akkor könnyen megcsúszhatnak a magyar részvények.
Ha viszont a devizapiac stabil marad – és most erre van több esély –, akkor egy, az amerikai techcégeknél és az OTP-nél látott visszaesés Bukta szerint jó vételi opció lehet, mert nagyobb az esély, hogy az árfolyamok felfelé mozdulnak majd el. A magyar részvényeknél ezt erősíti, hogy a külföldiek a Covid és az orosz–ukrán háború kitörése után sok magyar részvényt eladtak, ez pedig azóta sem épült vissza, vagyis nem valószínű, hogy most nagy mennyiségben vonnák ki a pénzt a magyar tőzsdéről.
Az elmúlt napokban több nagy elemzőház további részvénypiaci gyengülést vetített előre, és a Concorde elemzője szerint is elképzelhető, hogy az árak még több hullámban eshetnek. Több jel mutat viszont arra, hogy a hétfői pánik nem lesz tartós: az egyik ilyen jel, hogy kedden a japán tőzsde majdnem teljesen visszahozta hétfői beszakadását.
Megéri-e az OTP-t venni?
De megéri-e a bizonytalanságok ellenére OTP-részvényt venni? Bukta Gábor és a Concorde idén áprilisban 23 ezer forintra lőtte be az OTP célárát, ami ha összejön, a mostani árfolyamhoz képest 33 százalékos nyereséget jelent majd.
Bukta szerint a globális tőzsdei félelmeket leszámítva a legtöbb tényező továbbra is az OTP mellett szól, a cég a tavalyi rekordnyereség után várhatóan idén és jövőre jól fog teljesíteni. A cég alapfolyamataival szerinte nincs baj, a régió bankjaitól pedig olyan jelzések jönnek, amelyek szerint mindenhol jól fognak teljesíteni. A feszes munkaerőpiac és a reálbér-növekedés miatt ugyanis jól törlesztenek az adósok, a hitelfelvétel felpörgött, és ha a kamatbevételek csökkenhetnek is, a bankok díjbevételei várhatóan nőni fognak, ami kompenzálhatja az előző miatti kieséseket.
Ráadásul Bukta szerint az EU az elmúlt években a korábbi gyakorlatához és a világ többi részéhez képest nagyon szigorúan szabályozta a bankrendszert, ennek eredményeképpen a szektornak jó a tőkehelyzete. Ilyen körülmények között egy tőzsdei pánik vagy recessziós veszély esetén sem merül fel a befektetőkben, hogy az európai bankok csődbe mennének.
Bukta szerint rövid távon az nyomhatja meg az OTP-t, hogy a bank pénteken adja ki következő jelentését, amelyben az elemzők jó adatokra számítanak. Hosszú távon pedig az emelheti majd az árfolyamot, hogy jövőre a magyar lakosság több ezermilliárd forintnyi prémium állampapírja fizet kamatot és vált sokkal rosszabb kamatozásra, ami miatt sokan inkább részvényekbe tehetik majd át a pénzüket. Ezen kívül fontos tényezőnek számítanak az említett különadók, amelyek súlyos terhet jelentenek az OTP-nek, és amelyek kivezetése esetén a befektetők érdemben feljebb árazhatják majd a bankot – erről itt írtunk bővebben.