Megszületett az ítélet: a Google törvénytelenül uralta le a keresőmotorok piacát Amerikában

2024. augusztus 5. – 21:41

Másolás

Vágólapra másolva

A Google megsértette az amerikai antitröszttörvényeket, amikor monopóliumot teremtett magának a keresőmotorok piacán – írja a CNN.

Ezzel meglepő véget ért egy régóta húzódó bírósági folyamat, ami azt vizsgálata, mennyire uralta le a piacot és zárta ki a versenytársait a Google az amerikai keresőmotorok területén.

„A Google egy monopólium, és úgy viselkedett, hogy ezt a monopóliumot fenntartsa” – jelentette ki Amit Mehta kerületi bíró. A bírói vélemény szerint a Google több mint egy évtizedig fenntartotta a monopóliumát.

Az amerikai igazságügyi minisztérium még 2020-ban vádolta meg a Google-t azzal, hogy monopóliumként viselkedik, és hogy illegálisan érte el, hogy a legnépszerűbb és a legszélesebb körben használt kereső legyen. A Google az amerikai keresőmotor-piac kilencven százalékát birtokolja.

A Google azzal érvelt a jogi procedúra alatt, hogy a keresőt egyszerűen azért használják az emberek, mert akarják, nem pedig azért, mert muszáj nekik.

A per alatt az állam bizonyítékokat mutatott arról, hogy a Google csak 2021-ben 26,3 milliárd dollárt költött arra, hogy az legyen az alapértelmezett kereső böngészőkben és mobilkészülékeken. A dokumentumok szerint csak az Apple ebből több mint 18 milliárd dollárt kapott.

A tárgyaláson beidézték a Microsoft vezérigazgatóját, Satya Nadellát, aki elmondta, hogy még egy akkora cégnek sem volt esélye a Google-lel szemben, mint amit ő irányít, pedig ők is megkörnyékezték az Apple-t, hogy az iPhone és az iPad keresője a Bing legyen. Az olyan kisebb keresőknek, mint a DuckDuckGo vagy a Neeva, esélye sem volt.

A per nagyon hasonlít arra, amikor a kilencvenes évek második felében a minisztérium eljárást indított a Microsoft ellen, amiért bizonyos termékeit – többek között a megboldogult Internet Explorer böngészőt – úgy ajánlotta a felhasználóknak, hogy azzal kiszorította a többi cég termékét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!