Amióta megnyílt, a Café Frei növényizsír-alapú habot árul tejszínként

2024. augusztus 5. – 17:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhét év után derült ki, hogy a Frei Tamás nevével fémjelzett magyar kávézóláncban, a Café Freiben tejszín néven növényizsír-alapú habot árulnak – írja a 444.

A felfedezés a Termékkritikus nevű fogyasztóvédelmi bloggertől származik, aki a hivatalosan bejelentést is tett a hatóságoknál, miután tippet kapott egy kommentelőjétől.

A cég elismeri a hibát, és már készülnek náluk az új kávélapok is, amiken már helyesen szerepel.

„A hibánkat elismerjük. Növényizsír-alapú készítményt használunk, amiben van egyébként állati összetevő is. Az ember otthon, a hétköznapi szóhasználatban is tejszínnek nevezi a gyerek kakaójába nyomott palackos habot”

– írta a portálnak Méhesfalvi Éva, a cég termékfejlesztési vezetője, aki szerint hivatalos panasz tizenhét év alatt nem érkezett emiatt. Méhesfalvi szerint nem félrevezető szándékkal vagy anyagi előnyszerzés miatt írták ki tejszínnek a habot.

A Termékkritikus bejelentése után a Nébih vizsgálódni kezdett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!