Több bank is drágított a lakáshitelein

2024. augusztus 3. – 07:22

Másolás

Vágólapra másolva

Mióta nem köti a bankokat a június végén megszűnt 7,3 százalékos kamatplafon, egyre több lakáshitel kamata emelkedik: az elmúlt napokban is több bank drágított a lakáshitelein, írja a Bank360.hu.

A kamatemelések oka, hogy az elmúlt hónapokban nem csökkentek érdemben a lakáshitelek árazására ható referenciamutatók, a plafon miatt pedig így szinte kamatfelár nélkül adták az új jelzálogkölcsönöket a bankok, amit a kamatplafon kivezetése után már egyre kevésbé tesznek meg. De idővel ismét csökkenhetnek majd a lakáshitelek kamatai, állítják a Bank360.hu szakértői.

Az UniCredit Bank július végén az igazolt jövedelemtől és a választott kamatperiódustól függetlenül emelt a kamatokon, a 10 éves kamatperiódusú hiteleknél az emelés mértéke 0,54 százalékpont volt, a futamidő végéig fix kamatozású kölcsönök pedig 0,55 százalékponttal drágultak. Szintén július végén emelte lakáshitelkamatait a K&H Bank, az öt- és a tízéves kamatperiódusú, illetve a futamidő végéig fix kamatozású hitel kamatát havi 250-500 ezer forint közötti igazolt nettó jövedelem esetén 0,30 százalékponttal, 500-800 ezer közötti jövedelemnél 0,20 százalékponttal emelte.

A személyi kölcsönöknél folytatódtak augusztus elején a kamatcsökkentések. Az OTP Banknál a kifejezetten nagy összeg felvételénél a személyi kölcsön kamata egy százalékponttal lett kisebb, emellett az is újdonság, hogy a banknál most már akár 12 millió forint személyi kölcsönt is fel lehet venni. Így járt el az Erste Bank is, náluk bizonyos hiteltermékeknél 0,37 százalékponttal lett kisebb a kamat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!