Több ezer magyar gazdagodhat meg durván a következő négy évben – így változik, miben tartjuk a pénzünket

2024. július 28. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

A globális és a kelet-európai átlagot is meghaladó mértékben, évente körülbelül 10 százalékkal nőhet a magyar lakosság pénzügyi vagyona a következő öt évben – derül ki a Boston Consulting Group elemzéséből, amit a Portfolio ismertetett. Ezzel a magyarok pénzügyi vagyona 2028-ra elérheti az 500 milliárd dollárt, vagyis a 180 ezermilliárd forintot.

A pénzügyi vagyonba ingatlan, autó és hasonlók nem számítanak bele, készpénz, részvények, kötvények, állampapír, hasonlók viszont igen. A BCG szerint ökölszabály alapján ennek egyharmadát olyan nem befektethető vagyonelemek teszik ki, mint a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások, életbiztosítások és nem tőzsdei cégekben lévő részesedések. A pénzügyi vagyon kétharmadát viszont az úgynevezett befektethető vagyon adja, amibe a részvényekben, befektetési alapokban, kötvényekben, bankbetétekben és készpénzben tartott vagyon számít bele.

A BCG szerint a következő időszakban a magyarok egyre kevesebb pénzt tartanak majd készpénzben és bankbetétekben, valamint csökken az életbiztosítási és nyugdíjcélú megtakarítások részesedése is. Egyre nagyobb vagyon kerül viszont kötvényekbe és részvényekbe, ez utóbbiak részesedése a teljes pénzügyi vagyonon belül 2028-ra várhatóan meghaladja az 50 százalékot.

A BCG a magyarok jelenlegi és 4 év múlva várható vagyoni helyzetére is közzétett egy becslést. Eszerint a 100 millió dollárnál (36 milliárd forint) vagyonosabb szupergazdagok száma 2028-ig megduplázódik és a jelenlegi 100-ról nagyjából 200-ra nő. Hasonló mértékben bővül a többi vagyonos réteg is, amelyet a következő táblázatban mutatunk be.

Vagyon nagyságaFő (2024)Fő (2028)
Több mint 100 millió dollár100200
20-100 millió dollár7001300
1-20 millió dollár2200037900
250 ezer – 1 millió dollár71600117400
250 ezer dollárnál kisebb vagyon83000007800000

A táblázatról leolvasható, hogy a 20-100 millió dolláros (7,2-36 milliárd forint) rétegbe tartozók száma 700-ról 1300-ra növekedhet. A eggyel lejjebbi, 1-20 millió dolláros (360 millió – 7,2 milliárd forint) vagyoni réteg több mint másfélszeresére növekedhet 22 ezer főről 37 900 főre.

Fontos kiemelni, hogy ezeknél mindig pénzügyi vagyonról van szó, vagyis ebbe az ingatlanok nem számítanak be. Bár erről a BCG nem ír, elképzelhető, hogy a gyors ütemű pénzügyi vagyonnövekedést részben az okozza, hogy korábban a közepesen vagyonos magyarok közül sokan inkább ingatlanban tartották a pénzüket, mostanra viszont inkább már részvényekben és kötvényekben.

A gazdag magyarok további meggazdagodását az is segíti, hogy a magyar állam nem igyekszik a megadóztatásukkal, tavaly is nagyot trükközhettek a vagyonukkal a leggazdagabbak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!