A 4iG-hez kerülnek a Direct One műholdas ügyfelei

2024. július 28. – 22:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Canal+ Csoport átadja a Direct One-t és ezzel együtt a felhasználóit a kormányközeli 4iG Csoportnak, írja a Média1.hu a csoport közleménye alapján.

A közleményben azt is bejelentették, hogy a Canal+ streamingszolgáltatás 2025-től Magyarországon is elérhető lesz. A filmekhez, sorozatokhoz, élő tv adásokhoz a felhasználók a Direct One platformján keresztül férnek majd hozzá. A 4iG egészen pontosan a Direct One műholdas TV előfizetéssel rendelkező ügyfeleit veszi át, az online előfizetéssel rendelkező ügyfelek pedig egyelőre maradnak, majd a 2025-ös bevezetést követően a CANAL+ szolgáltatását használhatják.

A Média1 azt írja, a Canal+ azért működik együtt a 4iG-vel, hogy „támogassa a termékbevezetést, terjessze saját lineáris csatornáját és SVOD megoldását, továbbá átruházza műholdas TV, valamint B2B tevékenységét a 4iG-ra, aki továbbra is kiszolgálja az érintett ügyfeleket műholdas szolgáltatásán keresztül.”

Európában a Canal+ Csoport Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában és Hollandiában is elérhető. A csoport két leányvállalata több ezer filmet és sorozatot kínál. A Studiocanal kínálatában több mint 8 ezer, míg az SPI International több mint 10 ezer nemzetközi filmet és sorozatot tartalmazó katalógussal rendelkezik, és a Filmbox csatornáival mér évek óta jelen van a hazai piacon.

A 2025-től induló tartalomszolgáltatónak köszönhetően a felhasználók saját gyártású Canal+ tartalmakat is megtalálnak majd, mint például a Az évszázad csalása, A brigád vagy a Django.

A 4iG az Orbán-rendszer egyik csúcsvállalata, itt írt róla részletesen a Direkt36.

A cikket a megjelenés után pontosítottuk a Direct One közleménye nyomán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!