Szlovákiának van egy ötlete, hogyan jöhetne mégis olaj Ukrajnán keresztül

2024. július 26. – 22:41

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovákia technikai megoldást javasolt Ukrajnának a szlovákiai és magyarországi kőolajfinomítókba irányuló kőolajszállítások helyreállítása érdekében, miután olyan figyelmeztetések hangzottak el, amelyek szerint a részleges leállás már szeptember elején üzemanyaghiányhoz vezethet, írta az MTI.

Az ukránok szankciókat rótt ki az orosz Lukoil kőolajipari cégre, ezért leállította a Barátság kőolajvezeték déli ágán az olajszállításokat. Ez a vezeték érinti Szlovákiát és Magyarországot is.

A szlovák kormányhivatal közölte, hogy Robert Fico miniszterelnök pénteken ukrán partnerével, Denisz Smihallal tárgyalt. Fico „technikai megoldást javasolt az ukrán partnereknek, amelynek több fázisában Szlovákia is részt venne” – közölte a kabinet, de további részleteket nem árult el, de intenzív tárgyalásokat vetített előre.

Az Európai Unió által 2022-ben az orosz olajszállításokra kivetett szankciók alól Szlovákia, Magyarország és Csehország felmentést kapott. A lengyel Orlen tulajdonában lévő cseh kőolajfinomítóknak nem a Lukoil a szállítója, így a vita őket közvetlenül nem érinti.

A Portfolio.hu információi szerint az oroszok már alternatív szállítási útvonalakat keresnek. Az olajat horvátországi kikötőkbe juttatnánk el, és onnan az Adria vezetéken keresztül jutna el Magyarországon. Tartós megoldást viszont ez sem jelenthet, mert ennek a vezetéknek jóval kisebb a kapacitása, nem tudná kielégíteni a magyar és szlovák olajigényeket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!