Júniusban majdnem minden harmadik gép 30 perc késéssel indult Ferihegyről

2024. július 23. – 16:55

Másolás

Vágólapra másolva

Júniusban majdnem minden harmadik, Budapestről felszálló repülőgép legalább 30 perc késéssel indult – írja a 24.hu a Budapest Airport adatai alapján.

Az adatok szerint az év első öt hónapjában még minden rendben volt a légi közlekedéssel, a járatok alig több, mint 10 százaléka indult 30 perces késéssel, és azok is általában azért, mert már késve értek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, a Budapestről felszálló járatok pontossága tavaly pedig európai szinten átlag feletti volt. Júniusban viszont a megnövekedett forgalom, a zivataros időjárás, a foci EB és a párizsi olimpia miatt „drasztikusan zsúfolt” lett az európai légtér. A helyzeten pedig a repteret üzemeltető cég szerint – amit nemrég 80 százalékban megvásárolt a magyar állam – tovább ront, hogy az Ukrajnában dúló háború miatt még több gép használja a magyar légteret.

A Budapest Airport szerint szeptember végéig minden légitársaság minden járatát érinthetik a késések.

A cég közlése szerint a hajnali, reggeli, délelőtti járatok általában kevésbé késnek, és minél többet fordul egy járat egy nap, annál nagyobb eséllyel halmoz fel egyre nagyobb késéseket a nap végére.

Több légitársaság, Magyarországon leghangosabban talán a Wizz Air felhívta arra a figyelmet, hogy a késések egyik oka az, hogy az európai légiirányítás nincs jó állapotban. A magyar légiirányítás különösen érintett, a magyar légtér volt a júniusi késések egyik gócpontja. A hazai légi irányításért felelős magyar HungaroControlnál komoly létszámhiány van a koronavírus-járvány óta. A cég korábban azt közölte a Telex kérdésére, hogy 2019-hez képest 3,3 százalékkal, 179-ről 185 főre emelkedett csak, az általuk felügyelt légtérben kezelt légi járművek száma jelenleg 25-30 százalékkal haladja meg a járvány előtti év azonos időszakában regisztráltat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!