Húszezren tüntettek a turizmus ellen Mallorcán

2024. július 22. – 08:58

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy húszezer tüntető vonult ki vasárnap a mallorcai Palma utcáira, hogy a túlzott turizmus ellen tüntessen. A demonstrálók a spanyol földközi-tengeri szigetet károsító turisztikai modell megváltoztatását követelték – derül ki az AFP tudósításából.

A „Váltsunk irányt, és szabjunk határt a turizmusnak” jelszó alatt a tüntetők a város leglátogatottabb utcáin vonultak át.

„A ti luxusotok, a mi nyomorúságunk” – állt az egyik tüntető tábláján, míg egy másik plakáton ez állt: „Ez nem turizmusfóbia, hanem számok: 1 232 014 lakos, 18 millió turista”.

A tüntetéseket mintegy 80 szervezet és társadalmi csoport szervezte. A szervezők azt szeretnék, hogy korlátozzák a túlzott turizmust a Baleár-szigeteken, amelynek három fő szigete Mallorca, Menorca és Ibiza.

A turizmus miatt tüntetők Mallorcán 2024. július 21-én – Fotó: Reuters
A turizmus miatt tüntetők Mallorcán 2024. július 21-én – Fotó: Reuters

Szerintük a turizmus jelenlegi modellje a közszolgáltatásokat a végletekig igénybe veszi, károsítja a természeti erőforrásokat, és egyre nehezebbé teszi a lakáshoz jutást a helyiek számára.

A szervezők szerint 50 ezren csatlakoztak a tüntetésekhez, a rendőrség becslése szerint 20 ezren vettek részt. Korábban a központi kormányzat szigeteken működő küldöttsége 12 000 főről beszélt.

Tavaly rekordszámú, 17,8 millió ember látogatott el a Baleár-szigetekre a spanyol szárazföldről és külföldről, és a várakozások szerint idén még magasabb lesz a számuk.

Ez nem egyedi jelenség, egész Európában megfigyelhető. Spanyolországban az elmúlt időszakban több hullámban zajlanak tömeges turizmusellenes tüntetések. Magáról a jelenségről, azaz a tüntetéshullámról ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Ez pedig ugyanebben a témában (de már hazai vonatkozásban) Előd Fruzsina véleménycikke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!