A biztosítók is megérezték, hogy mostanában rengeteget késtek a repülők

2024. július 10. – 07:38

Másolás

Vágólapra másolva


A Bank360 szerint annyira gyakorivá váltak a repülőjáratok sokórás késései, hogy már a biztosítók is tapasztalják az ilyen típusú kárbejelentések megugrását. Az Allianznál is több lett az ilyen eset, a Generali csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosítónál (EUB) 25 százalékos esetszám-emelkedést mértek. A Genertelnél is van növekedés, az Unionnál pedig arra számítanak, hogy az elmúlt napok eseményei miatt egy-két hét múlva fognak tetőzni az ilyen jellegű kártérítési igények.

Az elmúlt hetekben különösen sok volt a késés és járattörlés az európai légi közlekedésben. Volt olyan járat, ami 40 órás késéssel szállt fel. A légitársaságok a légi irányítókra mutogatnak, és mint kiderült, Budapest volt az európai késések egyik gócpontja. A kormány eközben arra készült, hogy fájdalmas és brutális bírságokkal szorítsa vissza a reptéri késéseket.

A biztosítók többsége hangsúlyozza, hogy a légi járatok törlése, késése esetén a légitársaság köteles kártérítést fizetni. A pórul járt utasok élhetnek a 261/2004/EK rendelet szerinti kártalanítás lehetőségével, ami az út hosszától függően 200-400-600 eurót jelenthet. A légitársaság köteles kártalanítani utasait a három órát meghaladó késésnél, járattörlés esetén, vagy ha az utas túlfoglalás miatt nem fér fel a gépre, és erről írásos jegyzőkönyve van, feltéve, hogy a járat az EU – valamint Izland, Norvégia és Svájc – valamelyik repülőteréről indul, illetve hogy az adott repülőjáratot az EU-ba, vagy az említett három országba tartozó légitársaság üzemelteti.

A kártalanítás összegének kifizetése viszont nem automatikus, hanem az utasnak külön igényt kell ehhez benyújtania a légitársasághoz. Ha a légitársaság azt állítja, hogy rajta kívül álló ok – például a repülőtér hibája – miatt történt az esemény, és ezért nem köteles kártérítést fizetni, akkor az utas szorult helyzetbe kerül, ugyanis nagyon nehezen tud hozzájutni azokhoz az adatokhoz, amelyekkel ezt meg tudná cáfolni – mondta Lengyel Márk, az EUB vezérigazgatója.

A légitársaságtól elvárt kártérítés összegét ugyan jellemzően nem fizetik ki a biztosítók, más a késéssel, törléssel kapcsolatos kiadást vagy az extra költséget viszont megtérítenek viszont megtérítik. Ezeket a kiadásokat a legtöbb esetben számlával kell igazolni. Ennek van egy limitje minden biztosítási csomagban, amely a késés időtartamától is változhat, általában 10 ezertől 50-60 ezer forintig terjed az utasonként visszaigényelhető összeg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!