Üzemanyagárak: „komoly szabályozói lépésekkel” fenyegetőzik Nagy Márton

2024. július 2. – 20:52

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Márton az ATV Híradónak arról beszélt kedden, ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak a hazai üzemanyagárak, ezért szerdán a kormány újra napirendre tűzi a kérdést. A nemzetgazdasági miniszter szerint még mindig érvényben van a korábbi „elvárás”, hogy a kutak áraikat a szomszédos országok szintjén tartsák.

„Ennek érvényt fogunk szerezni, vagy úgy, hogy a kiskereskedők megértik és nem játsszák ki ezt az elvárást, vagy úgy, hogy komoly szabályozói lépésekkel be fogunk avatkozni.

Nem értjük ezeket az ármozgásokat, hiszen az elvárások, amik az elmúlt hónapban megszülettek, továbbra is fennállnak” – fogalmazott.

A Nemzetgazdasági Minisztérium múlt héten újra megállapította, hogy mind a benzin, mind a gázolaj esetében csökkenteni kell az árakat, ezért a kormány felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy térjenek vissza a korábbi hónapok gyakorlatához, és áraikat mérsékeljék a szomszédok átlagára alatti szintre.„Elfogadhatatlan és igazságtalan, hogy a magyar családok többet fizessenek az üzemanyagért, mint a szomszédos országok lakosai” – mondta Nagy. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke viszont úgy fogalmazott az ATV-nek: egyedül a minisztériumon múlik az üzemanyagáraknak a csökkenése, a kereskedőknek nincs felelőssége az áremelkedésben. „Egyértelműen kijelenthető: a magyarországi üzemanyagár túl van adóztatva” – fogalmazott Egri Gábor.

Az üzemanyagárak kérdése hónapok óta téma az NGM-ben. Nagy Márton április közepén beszélt arról, hogy nincs kizárva egy újabb üzemanyagárstop, majd néhány nappal később egy sajtóeseményen azzal folytatta, javasolni fogja, hogy a kormány avatkozzon be az árakba a következő kormányülésen. Ez akkor végül elmaradt, helyette felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy áraikat „önkéntes alapon igazítsák a régiós átlaghoz” a lehető legrövidebb időn belül.

Két héttel később elmondta, hogy a kormány áttekintette az üzemanyagárak helyzetét, és arra jutott, hogy az üzemanyag-kereskedők alkalmazkodtak a kéréséhez, annak eleget téve közelítették áraikat a szomszédos országok átlagáraihoz. A bejelentés napján újabb árcsökkentést jelentettek be a kereskedők, ez a 95-ös benzin esetében 616, a gázolajéban 607 forintot jelentett.

Kedden a Mol a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát is emelte. Előbbit bruttó 2 forinttal, míg a gázolaj beszerzési árát bruttó 3 forinttal változtatják, ez 615 és 633 forintot jelent literenként. A magyarországi és a régiós árakat ebben a cikkben hasonlítottuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!