Az év végéig meghosszabbítják a lakossági kamatstopot
2024. június 20. – 15:37
2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstopot a kormány, jelentette be közleményben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Nagy közleményében azt írta, hogy a lakossági számára elérhető hitelkamatok a jegybanki alapkamattal együtt drasztikusan megnőttek „a koronavírus-járvány, az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult nehéz gazdasági helyzet miatt”. A miniszter szerint célzott kormányzati beavatkozás nélkül családok veszítették volna el otthonaikat.
A kormány 2022 januárjában vezette be a lakossági kamatstopot, amelyet azóta többször meghosszabbított.
A kamatstop intézkedés a bevezetésétől 2024. június 30-ig terjedő két és fél év alatt összesen 266 milliárd forintos megtakarítást jelentett, azaz ennyivel több maradt a családok zsebében. A lakossági kamatstop jelenleg is mintegy 300 ezer családot véd a magas kamatokkal szemben, a kamatstoppal védett fennálló tőketartozás értéke pedig meghaladja az 1250 milliárd forintot – ismertette közleményében Nagy Márton.
(MTI)