Megvan az új időpont, július 1-jén indul az otthonfelújítási program

2024. június 13. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Július elsejétől indul a lakossági otthonfelújítási program – jelentette be Facebook-oldalán a kormány. Az illetékes minisztériumok május végén közölték, hogy az addig ismert időpontban nem írják ki az új programot, arra június 3-tól nem lehetett pályázni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban azt írta a halasztásról, hogy „a felhívástervezet társadalmi egyeztetése során beérkezett, kiemelkedő mennyiségű javaslatra tekintettel következő ülésén véglegesíti a kormány az otthonfelújítási program kiírását”.

Az új otthonfelújítási program lényege, hogy majdnem 20 ezer magyarországi háztartás kapna támogatást a házaik energiahatékonyságának javítására. Feltétel, hogy az épület 1990. december 31. előtt épüljön, és azt életvitelszerűen lakják. A hitelhez egymillió forint önerőt kell felmutatni, amihez hatmillió forint hitel jár. Arról, hogy milyen hatásai lehetnek az új otthontámogatási rendszernek, itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!