50 milliárd forint tiszta profitot vehetett ki tavaly Mészáros Lőrinc a legnagyobb vasútépítő cégéből

2024. június 1. – 11:47

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év alatt másfélszeresére növelte a forgalmát, és több mint kétszeresére a nyereségét Mészáros Lőrinc vasútépítéssel foglalkozó cége, a V-Híd. A vállalkozás többek között olyan állami projekteken dolgozik, mint a Budapest-Belgrád-vasútvonal, vagy a Szeged-Szabadka-vonal építése.

A V-Híd tavaly 168 milliárd forintos árbevételből 56,7 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Ha levonjuk az adófizetési kötelezettséget, az jön ki, még mindig marad Mészárosnak 50,9 milliárd forint nyereség. A cég elmúlt hat éves eredményeit itt mutatjuk be:

A cég üzemi eredménye egyébként 44 milliárd forint volt, tehát ha a pénzügyi műveleteket kivesszük a képből, és csak a cég saját munkáival foglalkozunk, ennyi pluszt hoztak össze egy év alatt. Ez azt jelenti, hogy a vállalat több mint 25 százalékos profitrátával dolgozik – jellemzően az állami megrendeléseken.

Mészáros Lőrinc másik vasútépítő cége, az R-Kord tavaly 43 milliárd forintos forgalommal 8,5 milliárd forint adózott eredményt ért el. Az R-Kord egyik megbízása kapcsán egyébként hűtlen kezelés miatt nyomoz a BRFK, mivel felmerült, hogy még 2021-ben egy félkész munkát vett át tőlük és fizetett ki nekik az állam.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!