A Lánchíd felújításán is dolgozó, négymilliárdos forgalmú hídépítő céget vett Mészáros Lőrinc

2024. május 30. – 18:09

Másolás

Vágólapra másolva

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) oldalán megjelent összefonódás-bejelentés alapján a Mészáros Csoport egyedüli irányítást szerez az Acélhidak Gyártó, Szerelő- és Mérnöki Szolgáltató Kft. felett a csoporthoz tartozó V-Híd Építő Zrt.-n keresztül. A cég elsősorban hídépítéssel, acélszerkezetű műtárgyak kivitelezésével foglalkozik, írja a Menedzsment Fórum. Azaz, ha a GVH is rábólint az üzletre, az Acélhidak Kft.-vel is gyarapodik Mészáros Lőrinc cégbirodalma.

A céget 2016-ban alapították, éves átlagban 4–5 ezer tonna acélszerkezetet gyárt, a szerelési kapacitása eléri a 7–8 ezer tonnát. Az Acélhidak a Lánchíd felújításán is dolgozott, a feladat az új pályaszerkezet gyártása és helyszíni szerelése, illetve két bakdaru és azok sínpályarendszerének gyártása-szerelése volt. Nekik köszönhető a Nemzeti Atlétikai Központ gyalogos hídja is. 2022-ben a cég négymilliárd forintos árbevétel mellett 192,4 millió forintos adózott eredménnyel zárta az évet.

A V-Híd a nemrég a nélkülözésről szónokló Mészáros Lőrinc birodalmának egyik legnagyobb tagja, ők építik többek között a Budapest–Belgrád-vasútvonalat is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!