Házkutatás volt a DK újpesti polgármesterjelöltjénél a fradisták és az újpestiek közös számlagyára miatt

Legfontosabb

2024. május 21. – 15:42

Házkutatás volt a DK újpesti polgármesterjelöltjénél a fradisták és az újpestiek közös számlagyára miatt
Fotó: Trippon Norbert / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Házkutatást tartottak Trippon Norbert újpesti alpolgármesternél, aki a DK , a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP közös polgármesterjelöltként indul a június 9-i önkormányzati választáson. Úgy tudjuk, hogy megint a győri nyomozók buktattak le egy gigantikus számlagyárat. Információnk szerint több tucat gyanúsítottja van a kiterjedt hálózatnak. Trippon Norbert a Facebookon azt írta: „Ennél van még lejjebb? Így működik a Fidesz hatalmi gépezete 19 nappal a választások előtt. (…) Felháborító, melyre panaszt tettem. Az ügyben ugyanis sem tanú, sem gyanúsított nem vagyok, NAV nyomozás ellenem nem zajlik.”

A Telex úgy tudja, hogy kedden öt adónyomozó szállt ki Trippon Norberthez és valamilyen szerződést kerestek, illetve házkutatást tartottak. Trippon Norbert a Facebookon azt írta: múlt hét pénteken a családi otthonunk vásárlásával és felújításával támadta a fideszes propagandasajtó, és kedden reggel 6 órakor egy 5 fős NAV különítmény hajtott végre házkutatást az otthonukban. A felesége és a gyerekei sokkot kaptak és sírtak. „Feltúrták az egész házunkat. Mindösszesen egy magánszerződést vittek magukkal, illetve számlákat, ezeket én magam adtam a kezükbe. Ehhez nem volt szükség erre a felháborító eljárásra, és őszintén sajnálom azt az öt NAV-os nyomozót, akit vélhetően politikai okból küldtek feldúlni egy család békés otthonát.”

Trippon azt írta: Ha kérték volna, bármikor odaadtam volna ezeket, ehhez nem kell feltúrni reggel hatkor egy otthont. Megjegyezte még, hogy a választáson induló fideszes ellenfele, Wintermantel Zsolt a házkutatás vége felé feltűnt az autójával, amiről fényképe is van. „Nyilván csak erre volt dolga, nem? Nincsenek véletlenek” – írta Trippon, aki „kampányházkutatásnak” nevezte a történteket.

Posztja szerint 2019 végén eladták korábbi lakásukat és vettek egy felújítandó házat Újpesten, melyet jó pár kivitelezővel újítottak fel, igazolt, legális forrásokból az utána következő évben.

„A házkutatás tudtommal az egyik akkoriban nálunk dolgozó kivitelező évekkel későbbi NAV eljárása miatt történt, vélhetően áfacsalás ügyben, de erről konkrétabb tájékoztatást nem kaptam, mivel az ügyben sem tanú, sem gyanúsított nem vagyok. Így tehetném fel a költői kérdést: Mi közöm nekem építőipari cégek áfa ügyeihez? Hát annyi, hogy 19 nap múlva önkormányzati választások jönnek. ”

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség megkeresésünkre (amelyet nem Trippon Norbert házkutatása miatt, hanem még korábban küldtünk az általunk már ismert számlás ügyről) azt közölte: még nem adott ki sajtóközleményt ezidáig e tárgyban. Az ügyben feltárt vagyoni hátrány több százmillió forintra rúg. A terheltek száma 39, az eljárás több mint egy éve folyamatban van, számos eljárási cselekményt hajtott végre a nyomozó hatóság, de letartóztatás hatálya alatt senki nem áll jelenleg az ügyben. Kutatás, lefoglalás ugyanakkor volt az ügyben. Szerettünk volna arról is érdeklődni, hogy vannak-e az ügynek közismert érintettjei. Mint az ügyészség fogalmazott:

A bűncselekményekhez köthető valamennyi gazdasági társaság fontosnak tekinthető az eljárásban, hiszen hozzájuk bizonyítási eszközök köthetők.

Tavaly derült ki, hogy a 2019-ben győztes volt momentumos, ma már DK-s Déri Tibor helyett a kerület DK-s alpolgármestere, Trippon Norbert lesz az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje. Trippon a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek támogatásával indul, ellenfele a kerület korábbi fideszes polgármestere, Wintermantel Zsolt lesz.

Fradista Miki és köre

A Telex néhány nappal ezelőtt értesült a folyamatban lévő nyomozásról, de akkor még nem volt szó arról, hogy Trippon Norbert is érintett lehet (akinek környezete határozottan rögzítette számunka, hogy a politikust sem tanúnak, sem gyanúsítottnak nem nevezte meg a hatóság). Nagyjából évente-kétévente megbukik Magyarországon egy nagy számlagyár. A történet mindig hasonló: van néhány nehézsúlyú bűnöző szervező, van rengeteg aluliskolázott, szerencsétlen, nem ritkán megszorult vagy egyenesen hajléktalan ember, akik a nevüket adják a fantomcégekhez, és vannak a vevők. Ebből a nem ritkán politikusokból, gazdag cégtulajdonosokból, sok állami megrendelést elnyerő vállalkozásokból álló körhöz is el szokott érni egy-egy nyomozás. Közülük a politika kénye-kedve szerint ki szokott ragadni pár nevet, őket megrángatják, megmártják, de végül is nem nagyon történik majd semmi a nagy halakkal, a szervezőket persze elítélik, a haszonhúzókat aligha.

A most zajló eljárásból úgy tűnik, hogy talán minden eddiginél nagyobb kör bukott le. Legalább három éven át (2019 és 2022 között) R. Miklós – más néven Fradista Miki – vezetésével egy hierarchikus szervezetben felépített bűnszervezet működött, 20 feletti kamucéggel, sok haszonhúzóval, és 40 körüli aláíróval, lótifutival, ügyintézővel, fullajtárral, akik postázták a pénzeket, a számlákat, vagy csak néha aláírtak valamit.

információink szerint olyan cég is akadt, amelyik mindkét oldalon felbukkant, vagyis egy ideig csak magának vett számlákat, hogy kevesebb legyen a nyeresége, illetve „kiüsse” az áfát, de utána ő is segített másoknak számlát szerezni, vagy ő is papíron túlárazva számlázott valódi tevékenységek után, majd a többletből visszacsorgatott. Úgy tudjuk, hogy egy ilyen cég vezetője vallhatott Trippon Norbertre is.

Az ügyben R. Miklós (vezető), V. Károly és T. Norbert (ő nem Trippon Norbert, csak véletlen az egyezés) közvetlen szervezők tűnnek a hálózat vezetőinek. Rengeteg cég számlázott, ezeket felsorolni értelmetlen lenne, de például a hatóságok látókörébe került a Home-Support IT Kft., a Netindex Kft., az Amis –Bau 2016 Kft., a Best Property Kft. vagy az Emiratis Corporation Kft. A társaságok zöme ma már kényszertörlés vagy felszámolás alatt áll, van, aminek már nyoma sincs.

Egy nagy ügy mellékvágánya

A legutóbbi, igazán nagy visszhangot kiváltó számlaügyben, szintén a győri adónyomozók tártak fel egy hatalmas számlabotrányt, amelyről a 444.hu és a Telex is sok részletet közölt. Ebben a sztoriban egy ismert budapesti üzletember (F. Zsolt) és egy volt ügyész (V. Gergely) vezetésével sok neves magyar informatikai cég is érintett volt. Úgy tudjuk forrásainktól, hogy ebben az ügyben is lesz hamarosan fejlemény, de amiről most írunk, az egy újabb lánc.

Mindkét ügyben a győri adónyomozók borították a bilit. A mesterséges intelligencia és a a digitalizáció révén ma már elég jól kiszűrhetők a rendszerekből a kamuvállalkozások. Ezekkel a cégekkel bejelentett munkavállalók nélkül, gmail-es ügyintézői címekkel, takarítással, informatikával, tanácsadással (vagyis bármivel, amiről utóbb nehéz igazolni, hogy nem volt teljesítés) több százmilliós tételekben, szinte végtelen mennyiségű számlát gyártanak a csalók.

A cél

Magyarországon alacsony a nyereségadó, így elsősorban nem is a nyereség eltüntetése a cél, mint a hőskorban. Ma sokkal fontosabb a magas áfa ellensúlyozása, illetve az illegális jövedelmek generálása, és a korrupciós pénzek kifizetésének a lehetősége, mondta egy forrásunk.

Ha egy cégnek 100 millió forint helyett csak 10 millió forint lesz a nyeresége (valamit azért illik hagyni), akkor kevesebb társasági nyereségadót kell fizetnie. A „leköltségelt” forgalom után a forgalmi adót is meg lehet spórolni (ez a nagyobb tétel). Ha készpénzben visszakap valaki a 90 millió forint eltüntetett nyereségből 80-85 millió forintot, abból lehet kisebb költséggel, feketén juttatásokat adni a dolgozóknak, de adómentes jövedelemként ezt el is teheti a tulajdonos, vagy ha láthatatlan összegekre is szüksége van a cégnek, mert például korrupcióval szerez üzleteket, akkor arra is nyílt így egy kassza.

Információink szerint ebben a konkrét esetben elég „olcsó” volt a számlagyár. Forrásunk szerint 100 millió forintért adott takarítási számlát, a bejövő „ellenértéket” valakik 2 millió forintonként bankautomatákból felvették, és akár 94 milliót forintot is visszaadtak.

Alsóbb szinten bepalizták az embereket

A szervezők mindenesetre több tucat „cégvezetőt” paliztak be. Őket vélhetően majd elkapják, megbüntetik. Ők természetesen bűncselekményt követtek el, és igencsak nehéz számukra a védekezés. Sok esetben tudatlan emberekről van szó, akik valóban önként átadták az adataikat, aláírtak ezt-azt, kaptalk ezért egy alkalommal 100 ezer forintot, vagy más rendszeresen 20 ezer forintokat, aztán meglepődtek, hogy baj lett belőle.

Forrásunk szerint az eljárás során volt, aki arról beszélt a nyomozóknak, hogy munkanélküli volta, kellett neki a pénz, és testvérei hozták össze egy ismerősükkel. Ez az illető aki azt mondta neki, legálisan tulajdonolhat egy céget csak pár papírt alá kell írnia és kap érte 100 ezer forintot. Az illető nevére természetesen nem emlékezett. Egy másik kihallgatott úgy vallott, hogy R. Miklóst a Fradi-táborból ismerte. Egy azóta már elhunyt ember hozta össze pár ismeretlennel, akik azt kérdezték tőle, akar-e pénzt keresni. Ebből végül az lett. hogy párszor kapott pár tízezer forintot.

Van, akit a hajléktalanszállón paliztak be, másnak egy lakótársa már csinálta a cégezést. Ismerve a Fradi-Újpest kibékíthetetlennek tűnő ellentétét, ebben az ügyben fonák módon a fradista főszervező alatt nagyon sok újpesti ember dolgozott. Egy Megyeri úti benzinkút szinte minden dolgozója, köztük a kútkezelők, shoposok papíron százmilliós cégbirodalmak ügyvezetői voltak. Van, akit egy gyrososnál szerveztek be, más egy cégre aláírt, később megtudta, hogy több cég is van a nevén. Megint más „elhitte”, hogy azért van rá szükség, mert egy gazdag üzletembernek már annyi cége van, hogy több nem lehet, és csak később jött rá, hogy valami törvénytelenbe keveredett.

Szlovák anyavállalat, kárpátaljai tulajdonosi szál

Aztán persze mindannyian megijedtek, amikor már a NAV kereste őket. A szervezők pedig hivatkoztak mindenre, Covidra, külföldi tartózkodásra, kutyasétáltatásra, vidéki garden partira, de nem akartak a kétségbeesett emberekkel találkozni, amikor azok hivatalos leveleket, felszólításokat kaptak. Sokan vannak, akik tagadnak, nem nyilatkoznak ilyenkor, de vélhetően ez a legrosszabb taktika. Mások ugyanis megijednek, és mind a vevők, mind a cégvezetők között sokan részletes feltáró vallomást tesznek. Azok tehát, akik egykori megbízóik, vagy ügyvédjük tanácsára kitartanak, még vádalkuban, a megbánás enyhítő erejében sem bízhatnak, de aligha marad feltáratlan a mechanizmusuk.

Vélhetően a nyomozás még folyamatban van, és persze mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de egy csomó cég olyan tételben vette a számlákat (Pannon SET, Motingatlan, Scale Conto, OG Elit Clean), hogy a nyomozás aligha áll meg a számlagyárnál – ráadásul információink szerint ebből a körből is születtek már beismerő vallomások. Úgy tudjuk, több önkormányzati politikusra, vagy nagyobb cégre is születtek már terhelő vallomások. Különösen egyes önkormányzati politikusok kerülhetnek kellemetlen helyzetbe, ha nagyon igénybe vették a kamuszámlás csapat szolgáltatásait, főleg, ha olyan cégét, amelynek vezetője azóta terített. Az ügy feltárását bonyolítja, hogy szlovák anyavállalat és kárpátaljai tulajdonosi szál is van az ügyben.

Fázisok

A nyomozásnak általában több fázisa van. Először az adónyomozók kiszűrik a gyanús mintázatokat, majd a beazonosított körről banki információkat kérnek, utána jöhet a razzia, házkutatás, a bizonyítékok lefoglalása, végül a kihallgatások. A legutóbbi győri ügyben is az volt a leghangosabb, a legérdekesebb, amikor a kommandósok a Merkúr-egység 2021. június 15-én lecsapott. Most úgy tudjuk, hogy ebben az ügyben két éve, 2022. április 12-én bukott a csapat, akkor voltak az első nagy, egyidejű foglalások, ahogy az már lenni szokott, reggel 6 óra körül.

Természetesen folyamatban levő ügyről van szó, vagyis eddig csak gyanúsításokról beszélhetünk, mindenkit megillett az ártatlanság vélelme, jogerős elmarasztaló ítéletek nincsenek. Mindenesetre az nagyon biztató, hogy az adónyomozók, ha nem is azonnal, de előbb-utóbb képesek levadászni bizonyos paraméterek alapján a hálózatokat.

A számlás cégeknek jellemzően milliárdos árbevételük van, jelképes nyereséggel. A cégvezetők az üzleti életben ismeretlenek, nem írt róluk a gazdasági sajtó, nem szerepelnek konferenciákon. Az ügyvezetőknek, a cégnek „béna” gmailes címei vannak csak, a vállalkozásnak pedig még sokszor honlapja sincsen, ami egy angol
nevű, hangzatosan IT-fókuszú cég esetében már önmagában is árulkodó, egy ilyen társaságot már érdemes megpiszkálni.

Sokkal nehezebb dolga van a hatóságnak az elitszámlagyárakkal, amikor valós tevékenység mellett téved a vállalkozás a tilosba és hitelesíti a könnyű pénzszerzés reményében egy gyanús kör üzelmeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!