Visszafogta akkumulátorrendeléseit a Ford, de így is sokat bukik a villanyautókon

2024. május 14. – 07:24

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei első negyedévben átlagosan 100 ezer dollár (kb. 36 millió forint) veszteséget termelt a Ford minden eladott villanyautóval, ami az előző év azonos időszakában regisztrált összeg kétszerese. Mivel a műfaj iránti érdeklődés bővülése elmaradt a korábban várttól, a cég úgy döntött, kevesebb akkumulátort rendel beszállító partnereitől, írja az Automotive News Europe. A gyártó nem kívánta kommentálni a Bloombergtől származó értesülést, a CATL pedig úgy nyilatkozott, hogy a Forddal folytatott együttműködése a tervezett módon halad.

A jelenség hátterében nemcsak az újautó-piac átrendeződésének lassulása áll, de az is, hogy a Tesla árháborúba kezdett kínai riválisaival, emiatt viszont a többi gyártó is kénytelen volt igazítani az árazásán, ellenkező esetben vásárlókat veszít.

Nem ez az első ilyen irányú lépés a világ egyik legrégebbi autógyártójától, hiszen a Ford tavaly novemberben bejelentette, a korábbihoz képest kisebb akkumulátorgyárat épít a Michiganben található Marshallban. Így ott nyolcszázzal kevesebb új munkahely jön létre, ezzel a cég egymilliárd dollárt takarít meg, ugyanakkor az üzem kapacitása negyven százalékkal marad majd el a korábban elképzelttől.

A Ford egyúttal 12 milliárd dollárral kevesebbet szán a villanyautós részlegre is, bizonyos modelleket később dobnak piacra. Ennek ellenére a Ford idén akár 5,5 milliárd dollárt veszíthet villanyautó-üzletágával, és a mostani drasztikus lépések nélkül félő volt, hogy a márka főként belső égésű motorral szerelt modellekből származó nyereségét lenyelte volna a veszteséges villanyautó-üzletág.

A Ford jövőképében mindezek ellenére fontos szerep jut a villanyautóknak. A következő években felgyorsítják új, olcsó elektromos modelljük fejlesztését, amely 2026 végén kerülhet piacra, várhatóan 25 ezer dolláros, vagyis 9 millió forintnak megfelelő induló áron. A cég európai személyautó-üzletágának vezetője, Martin Sander egy napokban tartott autóipari konferencián az Automotive News szerint azt mondta, a következő években fokozatosan kivezetik belső égésű motorral hajtott modelljeiket, és a villanyautó-gyártásra helyezik a hangsúlyt, ugyanakkor a Ford a korábban tervezettel ellentétben 2030-ban nem fogja teljesen beszüntetni a nem elektromos hajtású autók gyártását, várhatóan ezután is kínál majd plug-in hibrideket, ha ezekre lesz igény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!