Jól jártak a taxisok: sok ezer utasnak volt hétvégén extra drága az út a reptérről

2024. április 29. – 20:10

Másolás

Vágólapra másolva

Különös élménye lehetett annak, aki az elmúlt hétvégén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felől hazafelé ment volna. Egy felújítás miatt a reptérről nem lehetett egyáltalán a város felé haladni, hanem Ecser felé kellett jó nagyot (6-8 kilométert) kerülni. Pedig volt egy rövid kerülőútként használható magánút, de az út elején az a korlátozó tábla állt, hogy „kivéve BKK”, vagyis arra csak a buszok mehettek.

Elég sok utas járhatott úgy, hogy már nagyjából 5500 forintnál járt már a taxióra, miközben még csak akkor érték el a kiindulópont magasságát, vagyis a Budapest 2-es terminálok kikanyarodó szakaszát. Mindez elég bosszantó és érthetetlen volt, egyik olvasónk is jelezte a problémát, de e sorok írója is így járt.

Megkerestük a Budapest Airport Zrt.-t, mi magyarázta azt, hogy a taxik nem mehettek a rövid úton. Azért a taxikat emeltük ki, mert személyautóval azért nem akkora költség a kerülő, a BKK buszai pedig mehettek a rövid úton.

Mint a Budapest Airporttól megtudtuk, az MKIF – Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. 2024 áprilisában ütemezett útfelújítási munkákat kezdett az M4-es autóút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett található csomóponti ágaiban.

A kivitelezési munkák több ütemben zajlanak, és előreláthatóan május közepéig tartanak, addig forgalomterelések és sávzárások vannak érvényben a repülőtér környékén.

A konkrét hétvégén április 27-től kezdve az 5. ütemben a repülőtérről Budapest felé tartó felhajtó felújítása zajlott, emiatt tért el a megszokottól a forgalmi rend. A főváros irányába közlekedőknek a repülőtérről az M0 autóút felé kellett elindulniuk és az M0 autóút – 3101 jelű út (Ecseri út) csomópontjában tudtak visszafordulni Budapest felé.

Pirossal a kerülőút
Pirossal a kerülőút

Mint hallottuk, a munkálatok a tervezett négy napnál hamarabb befejeződtek, április 29-én 17:30-kor lezárult a terelés bontása. Mostantól a légikikötő várhatóan minden irányból kerülő nélkül megközelíthető lesz, a felújítás a következő hetekben már csak sávzárással jár, teljes útzárral nem.

Szerettük volna megtudni, hogy a buszok által használt magánutat miért nem szabadították fel a taxiknak is. Mint a Budapest Airport írta,

a magánút közforgalomnak való átadása biztonsági okokból nem volt lehetséges, „egy esetleges kényszerhelyzet esetén a beavatkozó egységek felvonulásának biztosítása érdekében”.

Tehát, mint hallottuk, az út kapacitása nem volt alkalmas nagyobb terhelésre, így az itt kialakuló torlódás elkerülése érdekében kizárólag a BKK járművei használhatták, és ők is csak a felújítási ütem három napja során. Ettől függetlenül elég unortodox, és egy európai fővárosban váratlan megoldás az, hogy az érkező utasok csak mintegy tízperces (és több ezer forintos) pluszközlekedéssel jussanak el oda, hogy ugyanott tartsanak, mint az indulásnál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!