Régóta kérték a kiadók a könyvakciók szabályozását, de amit most kapnak a kormánytól, attól csak rosszabb lesz minden

2024. április 6. – 07:02

Régóta kérték a kiadók a könyvakciók szabályozását, de amit most kapnak a kormánytól, attól csak rosszabb lesz minden
Érdeklődők a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok központi rendezvényén a megnyitó napján Budapesten, a Vörösmarty téren, 2017. június 8-án – Fotó: Mohai Balázs / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A könyvkiadással, könyvárusítással foglalkozók március vége óta csak kapkodják a fejüket. A szakma évtizedeken keresztül lobbizott a kormánynál, hogy törvényi erővel szabályozzák, mekkora kedvezménnyel lehet könyveket árulni Magyarországon, de a mindenkori kormány nem volt fogékony a javaslatra. Március végén viszont egyszer csak derült égből villámcsapásként megjelent egy törvénytervezet pontosan erről, pár napot hagyva csak a javaslat véleményezésére. Ez pedig nem igazán volt elég arra, hogy a könyvesek elmondják, hogy ettől ebben a formában csak rosszabb lesz minden.

A kormány honlapján március 22-én jelent meg egy törvénytervezet a „könyvek árkötöttségéről”. Ebben az szerepel, hogy a könyvek fogyasztói árát a kiadónak vagy a könyvet elsőként behozó importőrnek kell megállapítania, azt a megjelenéstől legalább 365 napig tartania kell, és ahhoz képest legfeljebb 10 százalék kedvezményt lehet adni. A szabály a nem Magyarországon kiadott könyvre akkor érvényes, ha a könyv összes értékesítendő példányának legalább 50 százalékát Magyarországon értékesítik.

Vagyis a törvény lényegében szabályozná, hogy egy könyv megjelenése után egy évig milyen áron lehet azt árulni Magyarországon.

A tervezet indoklása szerint „a kötött árak érvényesítése biztosítja a könyvkínálat sokszínűségét, azon minőségi könyvek kiadását, amelyek – különösen olyan kis nyelvi piacon, mint a magyar – kevés példányban jelenhetnek meg, ezzel elősegítve az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésében foglalt kulturális értékek megőrzését, továbbá biztosítva az Alaptörvény XI. cikke szerinti művelődéshez való jog érvényesülését”.

A könyvkiadók szerint viszont egy ilyen szabályozás pont ennek az ellenkezőjét fogja elérni: a kiadók kevesebb könyvet mernek majd piacra dobni, eltűnhetnek a piacról a kisebb példányszámban kiadott rétegkönyvek, vagyis csökken a kínálat, a kisebb kiadók és kereskedők pedig csak választékban tudnának versenyezni a nagyokkal, ebben viszont nem fognak tudni. Mindezzel persze jól járnának a legnagyobb kiadók, amelyek közül az egyik, sőt a legnagyobb szereplő, a Libri, történetesen nem olyan régen a kormányközeli MCC tulajdonába került.

Akartak, de nem ilyet

Ahogy az sok más esetben is történt, a kormány tervezett intézkedése egy valós problémára reagál, de úgy, hogy egyáltalán nem vonja be az érintett gazdasági szegmens képviselőit, akik el tudnák mondani, az adott problémára hogy és hogy nem érdemes reagálni. Ahogy Kolosi Tamás, a Líra könyvkiadó elnöke elmondta, a könyvszakma már vagy 20 éve szeretné elérni, hogy valamilyen szabállyal korlátozzák a könyvek akciózását. Mint mondta, az EU-ban több mint 20 országban van valamilyen árszabályozás, ő pedig régóta teljes mellszélességgel támogatja, hogy Magyarországon is legyen, még ha nem abban a formában is, mint amit a kormány javasol.

A kiadók legnagyobb érdekvédelmi szervezete, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) több mint 10 éve írt is egy saját törvényjavaslatot az árszabályozásra, amit azóta is időről időre elküldenek a parlamentnek.

Ez 15 százalékban maximálta volna a kiemelt könyves eseményeken, például a könyvfesztiválon és az online adható kedvezményeket, és 10 százalékban a könyvutalványok és kuponok formájában nyújtható akciókat.

Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója szerint azért lenne szükség ilyen szabályozásra, mert a magyar könyvpiacon megjelentek olyan szereplők, amelyek online 25, 30 vagy akár 40 százalékos kedvezménnyel értékesítenek könyveket, ezzel alávágva az egész magyar piacnak. Ezek nem könyvkiadók, hanem olyan kereskedők, amelyek azzal próbálnak pénzt keresni, hogy az árkereső oldalak összehasonlításaiban jól szerepelve, nagyon kicsi marzzsal adnak el nagy volumenben könyveket. Ez a „parazita” szegmens Nyáry szerint árt az egész piacnak, ezt kellene szabályozni.

Mindezt viszont úgy, hogy közben a kisebb könyvkiadókat nem érinti rosszul a szabályozás, hiszen ezek azok a kiadók, amelyek a piaci szempontból kockázatosabb, bizonyos olvasói rétegeknek szóló könyveket, kortárs magas irodalomnak számító és feltörekvő szerzők könyveit kiadják. Az ilyen könyveket kevesebben olvassák, mint a bestseller krimiket vagy önéletrajzokat, de ettől még ezek kulturális értelemben nagyon fontosak, és az egész magyar kultúra és társadalom sokat veszítene vele, ha az ilyen könyveket nem lehetne gazdaságosan megjelentetni.

Kiadók végveszélyben

A kormány javaslatának viszont pont ilyen hatása lehet. Aszerint a megjelenés után egy évig a megjelenéskor adott áron kell adni a könyvet, vagy abból legfeljebb 10 százalékot engedve. Ehhez képest Nemes Gábor, az Európa Kiadó ügyvezető igazgatója szerint szerint elképzelhető, hogy

a megjelenés után 3-5 hónappal, például a karácsonyi szezon után, a kereskedők már visszaküldik a kiadónak az el nem adott példányok jelentős részét, amiket ilyenkor a kiadók általában online, kedvezményesen próbálnak eladni.

Ha viszont csak 10 százalék kedvezményt adhatnak, akkor félő, hogy nem térül meg a befektetésük, legközelebb pedig nem szívesen foglalkoznak majd olyan könyvek kiadásával, amiknél fennáll a veszély, hogy a nyakukon marad. A könyvpiacon ugyanis a kiadó az, ami mindent kockáztat, ami finanszírozza a könyv megjelenését, és gyakran a kedvezményes árusítással tud a pénzénél lenni.

Ahogy pedig Nyáry Krisztián elmondta, már pár százalék is nagyon sokat számít a könyvpiacon. Éppen ezért szerepel az MKKE javaslatában 15 százalék és nem 10. Azt persze nem tudni, hogy a kormány miért pont 10 százaléknál húzná meg a határt, ezzel kapcsolatban a könyves szakma semmilyen érvelést nem látott, a kormány pedig nem kérte ki a szakma véleményét.

Az Európa Kiadó vezetője szerint a javaslat akkor is nehéz helyzetbe hozhatja a kiadót, ha amúgy jól megy a könyve, és azt újra kell nyomni. A nyomdaköltség ugyanis gyakran hónapokon belül is változik, de a kiadónak a második nyomást is ugyanannyiért kell a megjelenéstől számított egy évig árulnia, mint az elsőt. Ez olyan helyzethez vezethet, hogy a kiadó a sikeres könyvét kénytelen lenne veszteséggel újranyomni és árulni.

Hosszú távon a nagyoknak se jó

Nyáry Krisztián elmondása szerint nem igazán érteni, hogy a kormánynak miért lett olyan sürgős most szabályozni a könyvek árazását, miután a piac már egy évtizede lobbizik ezért. És az is különös, hogy miközben az illetékesek nyilván tudják, hogy az MKKE-nek vannak határozott elképzelései és javaslatai, amit meg is próbált megosztani a kormánnyal, a saját javaslatának kialakításánál a kormány teljesen kihagyta a szakmai szervezetet.

Pedig, ahogy a Líra kreatív igazgatója fogalmazott, ez egy együttműködő piac. Ahhoz viszont, hogy tényleg minden szereplőnek előnyös szabályozás szülessen, legalább féléves előkészítésre lenne szükség. Ehhez képest, ahogy fogalmazott, az állam most úgy viselkedik a könyvpiacon, mint elefánt a porcelánboltban.

Nemes Gábor szerint a mostani javaslattal nem járnak jól sem a szerzők, mert kevesebb „bizonytalan sikerű” könyvnek adnak majd esélyt a kiadók, sem az olvasók, akik drágábban juthatnak könyvekhez, ráadásul adott esetben egyre kisebb kínálatban. A kiadók és könyvkereskedők közül pedig csak a legnagyobb szereplőknek kedvezne a tervezet, amelyek kínálatban tudnak versenyezni a kisebbekkel, ha már árban nem lehet. Nyáry elmondta, a Líra is az ilyen nagy szereplők közé tartozik, de hosszabb távon igazából nekik is ártalmas a rendelkezés, ha beszűkül a piac.

Nemes viszont emlékeztet, hogy a könyvpiac legnagyobb szereplője, és így a javasolt szabály legnagyobb nyertese, a Libri, 2023 nyarán a kormányközeli MCC többségi tulajdonába került. Kerestük a Libri képviselőit is, hogy mondják el véleményüket a törvényjavaslatról, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!