Százhatvan új autóipari munkahelyet jelentett be Szijjártó

2024. március 22. – 17:18

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy kétmilliárd forint állami támogatással és 40 milliárd forintos teljes beruházási költséggel új autóipari üzemeket hoz létre Magyarországon a német Schedl nevű beszállító cég, jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A kerék-összeszereléssel és szekventálással foglalkozó üzemekben összesen 160 munkahelyre várják majd a jelentkezőket, a termelés pedig 2025-ben kezdődik a közlemény szerint. A cég két telephelye közül az egyik Debrecenben létesül majd, ez az itt működő BMW-gyár számára készíti termékeit, míg a kecskeméti gyáregység a Mercedesnek dolgozik majd.

Szijjártó kijelentette, hogy az éles versenyben elnyert új beruházás tovább erősíti a német beruházói közösség vezető szerepét Magyarországon, ahol a külföldi működő tőke mintegy húsz százaléka német cégekhez köthető, az általuk foglalkoztatott emberek száma pedig meghaladja a 300 ezret.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!