Bloomberg: Orbán és Matolcsy már nem is beszélnek érdemben

2024. március 8. – 09:42

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök hónapok óta sürgeti a jegybankot, hogy kamatcsökkentéssel próbálja kirángatni Magyarországot a recesszióból. A kormány és Matolcsy közötti nézeteltérés nyílt konfliktushoz vezetett.

„A két fél között már akkora a bizalmatlanság, hogy minden érdemi kommunikáció megszakadt közöttük”

– mondták a Bloombergnek az ügyre rálátó, nevük elhallgatását kérő források.

Matolcsy György, a Budapesti Értéktőzsde Legek című eseményén szállt bele páros lábbal Nagy Mártonba. (Itt megtekinthető a beszédrészlet.) A jegybankelnök arról beszélt, hogy a jegybanki függetlenség elleni támadások 2021 közepétől egyre erősödnek, és nem titkolta, hogy a támadások kezdetét ahhoz köti, hogy kirúgta Nagy Mártont, vagyis a volt alelnökét. Hogy pontosan mi történt kettejük között, az nem nyilvános: közös megegyezést jelentettek be, de már akkor is mindenki kirúgásról beszélt a háttérben.

Nagy Márton sem maradt adós a válasszal, mint az ATV vonatkozó kérdésére közölte:

„2013 és 2020 között Matolcsy György volt, most már más a főnököm. Hála Istennek!”

A vetélkedésben Nagy Márton fő erejének azt tartják, hogy két mentora is van, vagyis hiába nem túl népszerű a kormány legtöbb tagja körében, Orbán Viktor kormányfő mellett Rogán Antal, a nélkülözhetetlen, a lecserélhetetlen Fidesz-pillér is bízik benne. A Telex MNB-s forrásai arra számítanak, hogy a Matolcsy elnöki ciklusából hátralevő egy évben biztosan konfliktusos marad a hangulat, ugyanakkor idő előtti Matolcsy-távozás egyáltalán nem várható.

A Magyar Nemzeti Bank későbbi kiadott közleménye szerint téves értelmezés személyes konfliktusként bemutatni a jegybanktörvény tervezett módosítása körüli vitát. A közlemény szerint a helyzet személyes konfliktusként való értelmezése „csakis arra alkalmas, hogy a vita fókuszát elvigye a lényegi kérdésekről”. És hogy mi a lényegi kérdés? Az, hogy a kormány egy sor intézkedéssel támadja a jegybank függetlenségét, pedig „gazdaságtörténeti esettanulmányok sora jelzi, hogy a jegybanki függetlenség sérülése az érintett gazdaságokban lassabb gazdasági növekedést, magasabb inflációt és nagyobb pénzpiaci sérülékenységet okozott”.

Matolcsy György és Nagy Márton között régóta nagyon erős az ellentét, erről ebben a cikkben olvashatnak bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!