Turbófokozatra kapcsoltak a biztosítók, ötvenszázalékos kedvezménnyel is kínálnak lakásbiztosításokat

2024. március 4. – 08:11

Másolás

Vágólapra másolva

Egy éve jelentette be a kormány a lakásbiztosítások szabályozásának átalakítását, ennek az eredménye az, hogy idén először egy hónapig szabadon fel lehet mondani a korábbi szerződést annak évfordulójától függetlenül. A Bank360 körbenézett a piacon, és azt találták, hogy több esetben akár 40-50 százalékos díjkedvezményt is adnak a biztosítók, továbbá emelt összegben térítő szolgáltatásokat is kínálnak.

A biztosítók ajánlatait a legkönnyebben online kalkulátorokkal érdemes összevetni egymással, amelyben be lehet állítani a lakás, ház adatait, a biztosítási összeget, az önrészt, és meg lehet határozni a pluszszolgáltatásokat és kiegészítő biztosítási fedezeteket. Azt írják, érdemes megnézni a meglévő biztosításnál, milyen káreseményekre és mennyit fizet, és az most elegendő lenne-e a helyreállításhoz és az elveszett ingóságok beszerzéséhez. Az ingatlanban történhettek olyan változások (például bővítés, napelem-telepítés vagy nagy értékű ingóság vásárlása), amelyek indokolttá teszik az értékkövetésen túl új biztosítási fedezetek bevonását vagy a biztosítási összeg növelését. Ha az értéknövekedést nem követi a biztosításunk, akkor kár esetén a biztosítási összeg nem lesz elegendő a helyreállításhoz, tehát valójában nincs teljesen biztosítva az ingatlan.

A biztosítók díjkedvezményt nyújthatnak a díjfizetés módja és gyakorisága alapján. A legnagyobb kedvezmény az online bankkártyás vagy csoportos beszedési megbízással történő, éves díjfizetéssel érhető el. Díjkedvezményt lehet kapni akkor is, ha az ügyfél vállalja az elektronikus szerződéskötést, kapcsolattartást és kárrendezést (az utóbbi az egyszerűbb esetekben jellemző). A többéves hűséget és a biztosítónál már meglévő szerződést is kedvezménnyel ismerik el a biztosítók (ez a hűség- vagy tartamkedvezmény, illetve a partnerkedvezmény). Van olyan biztosító, amely az alapbiztosításhoz köthető kiegészítő biztosítások (fedezetek) számától függően is ad kedvezményt.

A biztosítók akciós ajánlatait még akkor is érdemes lehet átnézni, írják, ha nem akarunk biztosítót váltani, hiszen kedvezőbb szerződést akár a meglévő szolgáltatónknál is elérhető most márciusban. Ötvenszázalékos kedvezményt kínál például az Alfánál (volt Aegon): van olyan lakásbiztosításuk, amit most 50 százalékos díjkedvezménnyel lehet online megkötni. Emellé ajándék fedezet nyújtanak (választható például napelem-napkollektorra vagy besurranás miatti kárra kiegészítés), valamint 50 ezer forintos éves díj felett okoskamerát adnak ajándékba.

Az Allianznál az egyik lakásbiztosítás kötésekor 3 év hűséggel 20 százalékos, online szerződéskötéssel és a biztosítónál meglévő más biztosítással 10-10 százalékos kedvezmény szerezhető. Emellett az ügyfelek március és május eleje között pluszszolgáltatásokat is választhatnak. Emellett most néhány ezer forintos díjért kiegészítő, diagnosztikai egészségügyi szolgáltatás is választható, aminek keretében a biztosító nagy értékű (400 ezer forint/év) CT- és MRI-vizsgálatokat szervez ügyfeleinek és családtagjaiknak.

A Colonnade jelenleg legfeljebb 26 százalékos kedvezményt nyújt az egyik lakásbiztosításhoz a díjfizetés módja és gyakorisága alapján, az elektronikus kapcsolattartás és kárrendezés vállalása esetén. A Generali 3 éves hűséggel, online megkötött és fizetett lakásbiztosítására egy évig 37-48 százalékos díjkedvezményt biztosít (szolgáltatási csomagtól függően) az alapdíjhoz képest. Az MFO terméknél maximum 31 százalék kedvezmény szerezhető. Minden ügyfélnek épületkár esetén plusz 10 százalék biztosítási védelmet adnak ajándékba 2024. április és 2025. március között. A Generalihoz tartozó Genertel lakásbiztosításához is jár a plusz 10 százalékos védelem az épületkáros kifizetésekre.

A Groupamánál kötött egyik lakásbiztosításhoz most akár 50 százalékos díjkedvezmény is elérhető, az MFO biztosításhoz pedig 35 százalékos. A K&H Biztosító online szerződéskötés esetén most akár 60 százalékos kedvezményt nyújt a lakásbiztosítás díjából (20 százalék a tavaszi kampánykedvezmény, 25 százalék jár az online kötésért és 5-15 százalék a díjfizetés gyakorisága alapján). Emellett okosórát kap az a régi vagy új, lakásbiztosítással rendelkező ügyfél, aki tavasszal egy másik biztosítási terméket is vásárol a társaságnál. Az Uniqa Biztosítónál is feltornászhatók 50 százalék körülire a kedvezmények. Az Union biztosítónál az Union24 otthonbiztosítást két hónapig 10 százalékos díjkedvezménnyel lehet megkötni, míg a Posta Biztosító többféle nyereményjátékot hirdetett a márciustól április végéig tartó időszakra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!