A kivitelező szerint mondvacsinált hibák miatt nem veszik át tőlük Budapest legnagyobb társasházát

2024. február 29. – 16:52

Másolás

Vágólapra másolva

A Duna Terasz Grande kivitelezője szerint az építtető mondvacsinált hibák miatt nem veszi át tőlük az elkészült lakásokat – tudatták a Telexszel közleményükben. A hibák miatt kialakult vita odáig fajult, hogy a megrendelő felmondta velük a kivitelezési szerződést.

Csütörtökön írtuk meg, hogy fejlesztő és a kivitelező elszámolási vitája miatt nem tudnak beköltözni a lakók Budapest legnagyobb új építésű társasházába, a 790 lakásos Duna Terasz Grande-ba. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 1500 leendő lakó gyakorlatilag a lakások teljes árát kifizette, mégsem kapja meg a kulcsokat.

A kivitelező KÉSZ Építő Zrt. közleménye szerint „A KÉSZ Építő Zrt. az átadás előtti utolsó lépésként, a lakásokban a vevői hibalistán szereplő
hibákat, illetve valamennyi, az irányadó szabványok szerinti hibát kijavított, így a lakópark, a lakások, a közösségi terek, azaz a teljes épület több hónapja beköltözésre alkalmas állapotban van. Erről azok a lakók is megbizonyosodhattak, akik a KÉSZ Építő Zrt. által szervezett személyes bejáráson részt vettek és megtekintették saját ingatlanjaikat.”

Fotó: Erdei Mihály / Magyar Építők
Fotó: Erdei Mihály / Magyar Építők

Azt írják: „A lakópark építtetője, a Duna Terasz Grande Kft. azonban a már javított hibákon felül több tízezres darabszámban vett fel az átadás-átvételi hibalistára műszakilag nem értelmezhető, nem releváns, vagy éppen az irányadó szabványoknak megfelelő, de általuk mégis hibásnak értékelt munkákat. A kijavított vevői hibákon felüli építtető által vélt hibák – bár a lakások használhatóságát nem befolyásolják – akadályozzák a Duna Terasz Grande Kft-vel való műszaki átadás-átvétel lezárását. Mindezek gyors és hatékony kezelése miatt a KÉSZ Építő Zrt. tárgyalásokat kezdeményezett az építtetővel, azonban az erőfeszítések ellenére ezek nem vezettek eredményre.”

Továbbá szerintük: „Az épület magas szintű készültsége ellenére 2024. 01.10-én a Duna Terasz Grande Kft. felmondta a kivitelezési szerződést vállalatunkkal, mely tovább akadályozta az ügy gyors és hatékony lezárását. A KÉSZ Építő Zrt. több javaslatot tett az építtető számára az elszámolásra, azonban ezekre már több, mint egy hónapja nem kapott választ, hiába kezdeményezett ügyvezetői és tulajdonosi szintű tárgyalásokat. A lakások a vevőknek való átadásáért az építtető felel, akivel a vevők szerződéses viszonyban állnak. A hatályos jogszabályoknak megfelelően a Duna Terasz Grande Kft. és a KÉSZ Építő Zrt. közötti elszámolás lezárása a feltétele annak, hogy a vevők birtokba vehessék ingatlanaikat.”

Az elmúlt évek legnagyobb fővárosi lakóingatlan-beruházása volt a D&B Ingatlanfejlesztő Csoport által megvalósított 790 lakásos Duna Terasz Grande a XIII. kerületben. A lakások értékesítése 2021 januárjában indult el, és a fejlesztő akkor 2023 márciusára tervezte a beruházás átadását. A kilencszintes épületekből álló, több mint kéthektárnyi területet felölelő fejlesztés végül fél év csúszással készült el.

A leendő lakók most összefogtak, és péntekre demonstrációt szerveztek a kivitelezés helyszínére, ahová meghívták a beruházó Duna Terasz Grande és a kivitelező KÉSZ Csoport képviselőjét, valamint a tervezőirodát, a főpolgármestert és a kerület polgármesterét is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!