Külföldi fotózásokat szervezett magyar kislányoknak, elvette a családok pénzét, aztán átverte őket – állítják a szülők

2024. február 7. – 17:24

Másolás

Vágólapra másolva

Több szülő is azzal vádolja a gyerekeknek szóló Little Miss Hungary szépségverseny szervezőjét, Bartolovics Ildikót, hogy különböző indokokkal pénzt kért tőlük, azért nem adott semmit, majd a pénzt nem akarta visszaadni – írja az Átlátszó. A lap cikke szerint Bartolovics egy csomó szülőt megpróbált lehúzni, és végül csak egy részüknek fizette vissza a begyűjtött pénzt, nekik is csak akkor, amikor perrel fenyegették vagy be is perelték.

Bartolovics (vagy néha Bartalovics) Ildikó régóta szervez Magyarországon szépségversenyeket, fotózásokat, modellkedéseket gyerekeknek. Legfontosabb eseménye a Little Miss Hungary gyerekszépségverseny, ami a Little Miss International magyar változata. Ez a honlapja szerint 5-15-éves lányoknak szóló szépségverseny, ami önbizalomra és önismeretre tanítja a gyerekeket.

Bartolovics ezen kívül rendszeresen viszi külföldi szépségversenyekre, fotózásokra és modellkedésekre a gyerekeket, jellemzően kislányokat. Az Átlátszónak nyilatkozó szülők szerint ezekre előre elkéri a részvételi díjat, az utazás és a szállás költségét, valamint volt, akinek még költőpénzt is váltott volna. Az idézett szülők történetei valamennyire különböznek, de az a közös bennük, hogy a megbeszélt programot Bartolovics nem sokkal indulás előtt lemondta. Ezután több szülőt elmondása szerint arra próbált meg rávenni, hogy későbbre rakják át a programot, vagy valami másra vigyék el inkább a gyerekét.

A tavalyi Little Miss Hungary résztvevői – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A tavalyi Little Miss Hungary résztvevői – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A szülők egy ponton mind eljutottak arra a következtetésre, hogy inkább visszakérték a pénzt, ezt azonban Bartolovics elmondásuk szerint nem volt hajlandó teljesíteni. Valakinek csak részleteket adott vissza, másokat a végtelenségig hitegetni próbált, megint másokkal nem állt többé szóba. A történetekben az is közös, hogy többeknek a nő csak akkor fizette végül vissza az összeget, amikor perrel fenyegették, vagy egyenesen beperelték.

Az Átlátszó egy fotóst is idézett, aki azt állítja: egy időben dolgozott Bartolovicsnak, de ő nem fizette ki. Bartolovics nevére négy egyéni vállalkozás is be van jelentve, amelyek közül ma egy aktív. A lap szerint a NAV többször is figyelmeztetéseket adott ki, amelyek alapján a nőnek több mint 10 millió forint adótartozása van. Bartolovics ügyében rendőrség adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott tájékoztatást, ő az Átlátszó többszöri megkeresése ellenére sem adott válaszokat a kérdéseikre.

A Miss Little Hungaryre tavaly elmentünk, helyszíni riportunkat itt lehet elolvasni.

Frissítés: Bartalovics Ildikó a jogi képviselőjén keresztül küldött levelében előadta, hogy nem vitatja bizonyosszerződéses tartozások fennállását, azonban határozott szándéka ezek visszafizetése, ezért nem áll fenn büntetőjogi felelőssége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!