Egy kis szempillaspiráltól csillog a szeme a kislánynak

A XX. Little Miss Hungary gyerekszépségversenyt a demjéni Hotel Cascade Resort & Spaban rendezték meg, a versenyen 18 gyerek vett részt, a legfiatalabb 2, a legidősebb 15 éves volt. A verseny háromnapos, de ebben benne van a felkészülési tábor is, ahol a közösségi programok mellett a saját produkcióikat gyakorolhatják a gyerekek, mellette pedig felkészülnek a “bevonulásokra”. Ezeken mutatják be a zsűrinek a különböző szetteket (szám szerint hatot: népviselet, utcai vagány, fehér és piros koktélruha, fantáziaruha és alkalmi ruha), táncolnak, és a zsűri kérdéseire is válaszolnak. A kedd esti koronázáson egyébként idén először választhatták a kislányok, hogy alkalmi ruha helyett öltönyben vonulnak fel. Minden bevonulás meghatározott koreográfiára történik, ezeket a gyerekek a tábor alatt tanulják meg. De nemcsak vonulnak a ruhákban, minden szettben profi fotó is készül róluk, amelyek bekerülhetnek a portfóliójukba.

Mi a rendezvény második napján vettünk részt, délelőtt tizenegytől este hatig. Mikor odaértünk a szántóföldek egyhangúságát megtörő impozáns, de nem túl kifinomult ízléssel megálmodott hotelbe, már javában tartott a népviseleti ruhák fotózása. A rendezvény maga két teremben folyt: az egyikben zajlottak az előkészületek, itt készült el a smink, a haj, és itt öltözhettek át a gyerekek, míg a szomszédos teremben a párhuzamosan rendezett széksorok között kialakított kifutón vonulhattak fel, szemben a zsűri asztalával. A fotók a hotel különböző pontjain készültek róluk.

A versenyre 1 és 15 év közötti fiúkat és lányokat lehet nevezni. A jelentkezéshez egy fotót is kell mellékelni, a Little Miss Hungary ez alapján tart egy előzetes szűrést, azokat a gyerekeket hívják be, akik „szépek és bájosak”. Arról, hogy fénykép alapján szűrik a jelentkezőket, Bartolovics Ildikó, a verseny főszervezője azt mondta, „akárkit nem fogunk behívni”.

„Nem baj, ha kicsit duci, ha szép pofija van, miért ne jöhetne. Szokták kérdezni, hogy van-e csúnya gyerek. Olyat nem lehet kimondani, hogy van vagy nincs. De vannak, akik nem annyira babaarcúak, vagy… Te is látsz egy gyereket, biztos meg tudod mondani, hogy ez cuki, vagy… ez egy kicsit érdekes”

– mondta. A versenyen részt vevő szemüveges kislány azért több fotózáson és bevonuláson is inkább levette a szemüveget.

A hétfői versenynapon a két legfiatalabb versenyző 2 éves volt (egy fiú és egy lány), a legtöbb versenyző 5-11 éves közötti (köztük egy 9 éves fiú), a legidősebb lány 15 éves volt.

„Találjátok fel magatokat” – kaptuk meg a szűkszavú instrukciót a szervezőktől, amikor beléptünk. Az öltözőben vertünk tábort. A terem ajtaja egész nap nyitva állt, szabadon sétálhatott bárki be-ki. Bár a hotelben hétfő délelőtt nem tartózkodtak sokan a verseny résztvevőin kívül, mégis bizarr volt látni a nyitott ajtónál zavartalanul bugyira vetkőző kislányokat. „Családias a hangulat” – ismételte egymást több szülő és a szervezők is.

„Nem csak a szépségre megyünk, sőt, inkább a tehetségre” – hangsúlyozta Bartolovics Ildikó. Szerinte a ruhás bevonulások csak pluszok, az egyéni produkció a lényeg. Akkor miért fontosak mégis a ruhás bevonulások? – kérdeztem. „Egy az, hogy többet vannak színpadon, önbizalmat tanulnak. Kettő: szépérzékük lesz. És emellett egy napon érezhetik azt, hogy ők királynők” – magyarázta.

Dél felé végre összegyűlt a nagyteremben a zsűri is: Kiszel Tünde, Mező Tibor Justin koreográfus, a Cascade Hotel értékesítési igazgatója és Kovács Krisztina sminkes-fodrász (ő készítette el a gyerekek haját és sminkjét is).

A népviseletbe öltözött gyerekek felsorakoztak, és bevonulás után egyesével a zsűri kérdéseire is válaszoltak. „Nagyon szép a rucid, ragyogsz benne”, „Jó úton vagy, jól táncolsz, szép vagy”, „Olyan szép kis hercegnő” – néhány példa, amit a kislányok kaptak a zsűritagoktól a rövid interjú alatt. „Akkora arc vagy” – mondták az egyetlen fiú versenyzőnek, a kilencéves Ádámnak (rajta kívül csak a kétéves Bence versenyzett, de ő a kora miatt csak egyszer vonult fel). Majd arra terelték a szót, hogy a fiú kínaiul tanul és tolmácsnak készül, mire az egyik zsűritag arra kezdte biztatni: folytassa, koncentráljon a tanulmányaira, „mert akkor kinyílik előtte a világ”. A kislányok jellemző válaszai a „mi akarsz lenni?” kérdésre: modell, énekesnő, táncos, királynő.

Ádám négyéves kora óta jár versenyekre. „Elég visszahúzódó kisfiú volt, az óvodában nem volt hajlandó a csoportos műsorokon kiállni, végig az ölemben ült. Egyszer megláttam egy hirdetést, hogy testvéreket keresnek. Neki van egy másfél évvel fiatalabb öccse, és beküldtem a fényképüket. Egy héten belül hívtak is minket próbafotózásra. Az öccse nagyon pici volt még akkor, de az Ádámot az Ildi [Bartolovics Ildikó] azonnal le is szerződtette. Ő azóta is élvezi, és megszűnt az önbizalomhiánya” – mesélte a kezdetekről Nikolett, az édesanyja.

Ők minden versenyre igyekeznek elmenni, a legrangosabb egy dubaji világverseny volt. Nikolett szerint Ádámon egyértelműen látszódik, hogy élvezi, nincs erőltetve, ezért a családjuk is nagyon támogatóan áll hozzá. Mint mondta, a kisebbik fia is volt párszor, de ő nem élvezte, azóta nem is jár velük. Nikolett büszkén mondta, Ádám rengeteg külföldi és hazai magazinban szerepelt már. Szerinte a fiú inkább a fotózásokat élvezi, a produkciót kevésbé, „de megcsinálja”. Most eldöntötte, hogy a talent show-ban kínaiul fog beszélni, ez lesz a produkciója. Nikolett szerint nagyon várja, hogy felléphessen.

Az interjúk után a gyerekek „utcai vagány” szettekbe öltöztek át, amelyekben szintén felvonultak, táncoltak és fotózták is őket. Az utcai vagány szett a legtöbb kislány esetében bőrkabátot, és néhányuknál bőr miniszoknyát is jelent, az egyik hatéves kislány haskilátszós pólóval kombinálta a szettet.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol, nem teszi-e túlzottan felnőttessé a gyerekeket az ilyen ruha, az ötéves Hanna anyukája, Judit azt válaszolta:

„Most ez a divat. Ők most kicsik, de attól még ez a divat, mint régen a trapéznadrág, most a bőrszerkók. Nyilván amúgy ő sem így jár, de örül, hogy ilyenkor egy kicsit felnőttbőrbe bújhat.”

„A zsűri a mozgást is pontozni fogja” – érkezett a figyelmeztetés a táncos felvonulás előtt, a gyerekek pedig vagy rutinosan, vagy kicsit félénken, de táncoltak. Ez több esetben popsirázást és puszidobást jelentett. Két kislány miniszoknyában spárgázott a zsűri előtt, őket mindkétszer figyelmeztették, “szoknyában spárgázni és cigánykerekezni sem szabad”. Páran vonakodtak: eleinte se a hat-, se az ötéves kislány nem akart táncolni. Bár a szervezők hangsúlyozták, hogy senkit nem erőltetnek semmire (egy másik, idősebb kislány is ülve maradt, ő végül egyáltalán nem táncolt, és valóban nem erőltették), a két legkisebbet végül az egyik zsűritag meggyőzte:

„Pontokat kellene szereznetek, lányok”.

A két kislány erre felállt, táncoltak.

Azon, akire erőltetik, látszódik is

Edit hatéves kislányával, Lillával és kétéves kisfiával, Bencével érkezett a versenyre, Zita a kétéves kislányával, Emmával. Emma és Bence voltak a legkisebb versenyzők, nekik csak egyszer kellett bevonulniuk, alkalmi ruhában (erre este fél hat körül került sor). Egyébként egész nap a szüleikkel voltak, játszottak, és figyelték a nagyobbak versenyét.

Edit és Zita is Facebook-hirdetésekből értesült a versenyről. Edit azt mondta, a nagylánya akart jelentkezni, a kétéves kisfiúval csak belecsöppentek, „és egyelőre tetszik neki, már amennyire egy kétéves gyereknek tetszhet”. A hatéves kislányának viszont nagyon tetszik, „ez az ő világa inkább, mint a kicsié. Idén kezdtek el versenyezni, és már négy rendezvényen vettek részt.

Zita kétéves kislányát a nagyapja regisztrálta, három versenyen vettek eddig részt. „Én se hittem volna, hogy ez ennyire fog neki tetszeni. Nem szeretett eddig öltözködni, ez most teljesen átfordult, most tetszik neki a kopogós cipő és a szép ruha is”.

„Nagyon ügyesek, és nagyon pörögnek. Nekem furcsa mint szülőnek, hogy ennyire jól alkalmazkodnak, de imádják” – mondta Edit.

Mindkét anyuka azt mondta, a családjuk és a baráti körük is támogató, nem kapnak negatív kritikát. „Addig, amíg szívvel-lélekkel csinálja egy gyerek, nem hiszem, hogy hátránya lehet belőle” – mondta Edit. „Én azt mondtam, hogy amíg ő ezt élvezi, és látom rajta, hogy akarja, addig azt mondom, hogy oké, de ha már azt látom rajta, hogy nem szeretné, akkor nem fogom erőltetni, hiszen még csak kétéves” – tette hozzá Zita.

„Én nem gondolom azt, hogy rá lehet erőltetni ezt egy gyerekre” – mondta Edit. Zita megjegyezte, „azon, akire erőltetik, azon látszódik is”.

És hogy miért éri meg gyerekszépségversenyre járni? Edit szerint az önbizalom miatt. „Azt erősíted a gyerekedben, hogy a mai világban merni kell kiállni az emberek elé” – mondta.

Kiszel Tünde több mint 15 éve zsűrizik gyerekszépségversenyeken, szerinte is azért jók ezek a versenyek, mert „az a kislány vagy kisfiú, aki kicsit zárkózottabb vagy visszahúzódóbb, annak még jót is tesz, hogy itt kicsit megnyílik, kicsit növeli az önbizalmát”.

„Nagyon szeretem a gyerekeket, ők még olyan bájosak, olyan ártatlanok. Számomra a kisugárzás a legfontosabb, meg a mosoly, hogy élvezze. Ha azt látom, hogy a szülők erőltetik, ami ritkán, de sajnos előfordul, hogy anyuka megvalósítatlan álma, hogy szépségversenyeken szerepeljen vagy szépségkirálynő legyen, de nem jött össze neki, és akkor a kislányán keresztül szeretné ezt megélni. Ettől én elhatárolódom” – mondta. Ez viszont nagyon ritka, hangsúlyozta, általában élvezik a gyerekek, ahogy szép ruhában mutathatják meg magukat. „Én szívem szerint mindenkinek a max pontot adnám, mert valami bájt mindenkiben találok”.

Kiszel szerint a gyerekszépségversenyeket övező negatív előítéleteket a külföldi példák okozzák, az amerikai gyerekszépségversenyek például szerinte is megdöbbentőek. Ezeken például „elképesztő, hogy milyen extrém dolgokra képesek, hogy műszempilla meg műköröm és műfog is van a gyerekeken. Ez nagyon elítélendő. Olyat is láttam ezekben a műsorokban, hogy a szülő verte és erőltette a gyereket, ilyen nálunk szerencsére nincs”.

„Én zsűrielnökként azt is szóvá teszem, ha valaki túlzottan ki van sminkelve. Mert egy öt-hat éves vagy akár tízéves kislányt csak minimálisan szabad, egy kis szempillaspirál vagy szájfény, mást nem szabad, mert a hamvas bőre gyönyörű”.

A pedofília ellen dolgozunk elég nagy erővel

Bartolovics Ildikó hangsúlyozta, ő a természetesség híve, a gyerekeket 2018 előtt egyáltalán nem sminkelték ki, azóta is csak a fotózásokra, a négy év felettieket. A képeket nem retusálják, viszont „egy kis szempillaspiráltól csillog a szeme a kislánynak” – mondta. Hozzáteszi, néhány nemzetközi versenyen elvárás a smink, a legtöbb helyen viszont tilos, lepontozzák a kisminkelt versenyzőket.

„Nem rossz az, fotón nagyon jól néz ki, életben nem szabad, én is ezt mondom”.

Amikor 2014-ben Franciaországban betiltották a gyerekszépségversenyeket, őt is érték támadások itthon. Azt viszont hangsúlyozta, ő nem az amerikai versenyeket követi. Hozzátette: járt amerikai versenyen, és azért az sem úgy néz ki, ahogy a valóságshow-k bemutatják. (Magyarországon a TLC csatornán futott az Apró szépségek – Toddlers With Tiaras című, az amerikai gyerekszépségversenyeket bemutató műsor.)

Mint mondta, azóta is folyamatosan érik támadások és lejáratási kísérletek. Azt ő is bevallotta, hogy ez egy veszélyes piac, „de amíg van gyerek rúdtánc, meg gyerek versenytánc… Itt azért fürdőruhában nem mutogatjuk a gyerekeket, odafigyelünk rá, hogy hogy ülnek le, tanítjuk őket, hogy kell viselkednie egy gyerkőcnek, az interneten az anyukának mindig jelezzük, hogy figyeljenek oda. Ki vannak téve a gyerekek sajnos olyan embereknek és személyeknek, nem akarom kimondani, de… a pedofília ellen dolgozunk elég nagy erővel”.

„Most nagyon ki van éleződve Magyarországon ez a pedofília dolog. Sokan óvatosak, hogy nehogy betalálják őket, a gyerekszépségverseny is egy elég vékony jég. Mi odafigyelünk. Nem kerülhet fel a gyerekről kompromittáló fotó, amin bugyi vagy melltartó vagy fürdőruha van rajta. Ilyen fotózások nincsenek, és mindig ott vagyunk a fotóssal is.”

Bartolovics 1996 óta dolgozik gyerekekkel, azóta vezeti a modellügynökségét. Abban az évben született a kislánya is, aki szerepelt is egy baba-mama magazinban, de hangsúlyozza, nem a saját álmait akarja megvalósítani a gyerekeken keresztül. Bár ő is modellkedett régebben, nem szereti a kamerát, jobban szeret a háttérben maradni. „Ez egy hobbi, nincs vér komolyan véve, családiasan működünk”. 2004-ben szervezte meg az első Little Miss Hungary gyerekszépségversenyt. Nemcsak a hazai piacon vesznek részt, nemzetközi versenyekre is járnak a gyerekekkel, bár az utóbbi években ritkábban.

Ő szervezi a Little Miss Hungaryt, a Little Miss Worldöt, a Little Miss Balatont és az Angyali Arcokat is, háromhavonta tartanak versenyt, emellett sokat utaznak külföldre, Törökországba, Dubajba, Londonba is. Mint mondta, a versenyzők harminc százaléka marad, és rendszeresen részt vesz a versenyeken, a többi lemorzsolódik.

A hangulat és a generáció is változott az elmúlt húsz évben, nincs akkora érdeklődés, mint régen volt – mondta. Ráadásul a verseny nem olcsó mulatság, a szülőknek a nevezési díjat és a fotózás díját is ki kell fizetniük, arról nem is beszélve, hogy a többségük a versenynek helyet adó hotelben is szobát bérel (bár arra nem köteleznek senkit, hogy végig részt vegyen a táboron, és abban a hotelben szálljon meg, ahol a versenyt tartják) – magyarázta.

„Ez egy régi piac már, nem az van, ami régen. Régen nagyobb volt rá az igény, jobb volt, meg nem volt rosszindulat meg lejáratás. Most minden van.”

Vannak anyukák, akik agyonsminkelt, meztelen vagy sírós képet küldenek, őket nem engedik versenyezni

„A szépségversenyeket elég sokan támadták, elég szubjektív dolog, ki mit szeret. Addig jó, amíg olyan szülők vannak a háttérben, akik úgy kezelik a gyereket, hogy lelkileg ne sérüljön. Mert ez az első, hogy lelkileg ő hogy viseli. Itt nem kell izgulni, feszülni, ha elrontod, újrakezded. Ez nem egy táncverseny, nem egy olyan dolog, ahol meg kell felelni. Itt nincs megfelelés. Mindig van olyan szülő, aki erőlteti a gyerekét, de ők a döntőig nem jutnak el” – mondta. Az előválogatón ugyanis „leszűrjük, ahol probléma van az anyukánál”.

Szerinte a versenyszellemet tompítja az is, hogy már nemcsak a győztest koronázzák meg, hanem mindenkit. „Nem a korona jelzi az első helyet, hanem a diploma, amit a gyerek nem úgy érez”.

„Itt a szülőnél kell keresni a problémát, nem magánál az ügynökségnél”

– mondta.

Állítása szerint húsz év alatt egyszer volt olyan, hogy műhajjal és műszempillával érkezett egy anyuka egy versenyre, de nem engedték neki, hogy használja. Ahogy arra is volt példa, hogy egy anyuka lerángatta a harmadik helyen végzett lányát a színpadról, és vállfával verte. „Vannak beteg szülők” – mondta. Ha azt látják, egy szülő erőlteti a gyerekét, rászólnak, és el is küldhetik a versenyről. Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy ezeket csak utólag észlelik, és utólag tudnak reagálni rájuk, azt válaszolta, hogy ő nagyon spirituális, és hisz abban, hogy van olyan gyerek, aki nem azért jut el egy versenyre, hogy versenyezzen, hanem azért, hogy segítséget kapjon. Ő szervezőként nem tehet feljelentést, de más megteszi, és olyan is előfordult, hogy egy 15 éves kislányt magához vett – mondta.

Az ügynökségnek van egy 14 ezer fős zárt Facebook-csoportja is. Bartolovics szerint folyamatosan ellenőrzik a tagokat, férfiakat (néhány apukától eltekintve) és hamis profilokat pedig egyáltalán nem engednek be.

Utánkövetni nem tudják, milyen képeket tesznek fel a szülők a gyerekekről az internetre, de jelzéseket szoktak kapni, és olyan is van, hogy a jelentkezéshez küldött képek kifogásolhatók, ilyenkor ő keresi fel a szülőket.

„Van olyan anyuka, aki agyonsminkelve küldi már a fotót, van olyan anyuka, aki meztelen képet küld, van olyan anyuka, aki sírós képet küld. Tehát a fotók sem olyanok, amire azt mondanád, hogy oké, őt akarom”.

„Volt sajnos olyan, hogy szólt nekem egy anyuka, hogy valaki lájkolgatja a képeit, és olyan az ember, aki nem tetszik neki, és kiderült, hogy sajnos ezen a vonalon van. Ilyen volt, tehát ha felteszünk a Facebookra egy fotót, oda kell figyelni, hogy az milyen fotó. Én egyébként azt gondolom, hogy a TikTok már sokkal veszélyesebb, mint a Facebook, és a mai 8-9 évesek úgy nyomogatják a telefont, hogy úristen. Ki vannak szolgáltatva ennek a világnak”.

„Én azt gondolom, hogy ami felkerül az internetre, az fent van, azt bárki bárhol elérheti, de ennyi erővel az utcán is le tudnak fotózni. Itt fürdőruhás vagy fürdőnadrágos képek sem készülnek a gyerekről, de ennyi erővel meg megvan az a rizikó, hogy lefotózzák fürdőgatyában a strandon, és észre se veszem, mert a telefon világában semmiből sem áll lefotózni a gyereket” – mondta Nikolett, Ádám anyukája. A rendezvényeken viszont nem tart attól, hogy illetéktelenek jutnának be, mert általában zárt részen vannak, „nehezen jutna be olyan, akit nem ismerünk”.

Az eseményen egyébként nemcsak a profi fényképész készített felvételeket a kislányokról, az anyukák is mellette álltak, a telefonjukkal készítették a fotókat, és sokszor instruálták is a gyerekeiket, hogyan pózoljanak. Például fogják meg a fülbevalójukat, nyakláncukat, tegyék csípőre a kezüket, vagy emeljék fel az egyik lábukat. De olyan szülő is volt, aki szűkszavúan csak annyit mondott a gyerekének: “Pózoljál”.

Gyere, dobj egy puszit egy Tic Tacért!

Az ötéves Hanna fiatal kora ellenére tapasztaltnak számít, újszülött kora óta modellkedik. Véletlenül csöppentek bele, miután megnyertek egy újszülöttfotózást – mesélte Judit, az anyukája. „Onnantól kezdve rengeteg filmforgatásra, fotózásra hívják, és nagyon szereti.” Szépségversenyekre viszont csak nagyjából egy éve kezdtek el járni. Hanna még óvodás, „onnan még lehet hiányozni, ha iskolás lesz, ennyit nem fogunk tudni járni”. Hanna menetrendje ugyanis sűrű, egy-két hetente megy valahova. Az oviban sem mindig tudnak róla, miért hiányzik, Judit szerint Hanna ott nem is szokott arról beszélni, hol volt és mit csinált. "Ő ott játszik, ugyanolyan gyerek, mint a többi”.

Versenyekre ők is azért járnak, mert Hanna „kicsit félénkebb kislány volt, most viszont már ki mer állni, és mer mikrofonba is beszélni. Szerintem jót tett neki, bátrabb lett”. Judit évekig rendőrként dolgozott, korábban Miss Zsaru is volt. Most bébiszitterként dolgozik, mellette Hannát menedzseli. A gyerekszépségversenyeket szülő- és rendőrszemmel sem érzi veszélynek, mert „nélkülem ő nem csinálhat semmit, tehát én minden lépésénél ott vagyok, figyelem őt. Nyilván egy nagyobb gyerekkel, főleg egy lánnyal ez lehet, hogy veszélyt jelentene, főleg, hogy a Facebookra és a TikTokra is töltenek fel videókat”.

„Mindig megkérdezzük, hogy van-e hozzá kedve. Erőszakkal szerintem nem lehet odaállítani egy gyereket, meg nem is lenne jó a lelkének sem.” Judit szerint egyszer fordult elő, hogy Hanna azt mondta, nincs kedve elmenni egy forgatásra, akkor nem is mentek el. A forgatásokért kapott pénz nagy részét egyébként félreteszik neki, csak egy kis zsebpénzt szokott kapni, amiből általában ruhákat vesz, de vett már magának versenytáncra kopogós cipőt és sminkbőröndöt is.

„Én azt szeretném, hogy ő jól érezze magát és boldog legyen”. Ha nem élvezné, nem hozná – mondja –, de itt szerinte egyik gyerek sincs erőltetve, jó a közösség, ezért is szeretnek járni.

Hanna volt az egyik kislány, aki délelőtt vonakodva táncolt csak. Biztos van benne egy kis izgalom, „de ő ettől erősödik, hogy legyőzi azt a kis izgalmat”. „Van benne egy tartás” – mesélte Judit. Egyszer például egy cipő feltörte a lábát, amikor viszont javasolta, hogy vegyék le, Hanna azt mondta neki, „nem baj, kibírom”. Ebédidőben beszélgettünk, az anyja mellett ülő kislány megjegyezte, mindjárt elalszik. A napnak viszont még messze nem volt vége, ebéd után legalább négy fotózás és bemutató várt rá.

Mivel egész nap egymás váltogatták a fotózások és a bemutatók, a kislányok szinte az egész napot sminkben töltötték. Délelőtt a hajuk egyszerű volt, több copfba rendezte a fodrász, a népviseleti ruhához viszont járt a piros rúzs is, amit utána letöröltettek velük, délután már csak egy kis szájfény mehetett az arcra az alapozó, pirosító, szempillaspirál és szemhéjpúder mellé. Akkor viszont jött a hajlakk: a kislányok haját nagy, feltupírozott kontyokba rendezték, és annyi hajlakkal rögzítették, hogy az öltözőnek kinevezett szobában lassan levegőt se lehetett kapni.

Ebéd után besűrűsödött a program: fehér és piros koktélruhában is készült a gyerekekről fotó, majd ezekben a ruhákban is (választhattak, hogy pirosban vagy fehérben) felvonultak a zsűri előtt. Ezután öltözhettek át a „fantáziaruhába”, ebben is felvonultak, majd fotók is készültek róluk.

Érezhető volt, hogy a csúszást ledolgozandó próbálják pörgetni a programot, hogy minél több fotózást és bemutatót zsúfoljanak bele a napba. Este hatkor indultunk haza, akkor még hátra volt az alkalmi ruhás fotózás és vonulás is, és napközben még az is bizonytalan volt, hogy a talent show-t megtartják-e aznap este, vagy másnapra csúszik.

A gyerekeket estefelé már az öltöző előtt fotózták, talán pont azért, hogy minél gyorsabban át tudjanak öltözni egyik lefotózandó szettből a másikba. Eddigre már a gyerekeken is látszottak a fáradtság jelei. Egymással is egyre feszültebben beszéltek, miközben próbálták tartani a tempót, melyik ruhában mit kell éppen csinálniuk, kinek kell még megcsinálni a haját, kinek jött szét azóta, és mit kezdjenek a délután legnagyobb tragédiájával: azzal, hogy az egyik kislány piros koktélruhája gyűrött.

Bár mindenki hangsúlyozta, hogy nagyon jó a közösség, és nincs szurkálódás a gyerekek között, estefelé a konfliktusok is megszaporodtak. A kislányok kegyetlen őszinteséggel kritizálták egymás haját, sminkjét és ruháját, és azt se nézték jó szemmel, ha valaki elrontotta a bevonulás koreográfiáját. De a felnőttek sem kímélték őket, elhangoztak a “csúnya a sminked, töröld le”, “rosszul néz ki a képeken a ruhád” és a “mi ez az ékszer, nem megy a ruhához” mondatok is. Volt olyan szülő, aki a gyerekét akár többször is visszaküldte a kamera elé újabb pózokat kipróbálni, a hajukat az utolsó pillanatig igazgatták, a verseny alatt pedig ingerülten szóltak rá a gyerekekre, ha beszélgetni kezdtek egymással.

Délután kicsit változott a zsűri összetétele is, Mező Tibor Justin és Kiszel Tünde mellé a SzkiTon Productions két tagja, Kok Nikoletta és Mavinisz Anita érkezett.

A fantáziaruhákban (tematika: virágok) felvonuló kislányok vagy maguktól dobtak puszit a zsűrinek, vagy biztatták rá őket. A bevonulások alatt folyamatosan kapták az utasításokat: pördülj meg, tedd csípőre a kezed, dobj puszit. Egy kislánytól többször is kérték, hogy dobjon puszit, mire megtette, és végül a négyéves kislányt is sikerült rávenni a puszidobásra.

A nagyok után vonult fel az alkalmi ruhába öltöztetett kétéves kislány, Emma is. Ő eddig az anyukája ölében ülve élvezte a műsort. A kislány cumizott, amit csak akkor volt hajlandó kivenni a szájából, ha megkapja a Tic Tac-os dobozkát. Megkapta, kivette a cumit, és rögtön szét is szórt a padlószőnyegen egy rakás cukorkát. Ezen mindenki nevetett, miközben bíztatni kezdték a kislányt, induljon el a zsűri felé, mert akkor kap még Tic Tacot. A kislány végigvonult a széksorok között, ekkor arra biztatták, még egy Tic Tacért dobjon puszit a zsűrinek, és tegye csípőre a kezét. Ezen a ponton angolosan távoztam a teremből.

A mosdóba zárkózva a négyéves kislányom képeit pörgettem a telefonomon. Velünk is előfordult, hogy a rokonok, ismerősök arra biztatták, adjon puszit. Azért, mert cuki, azért, mert kislány, azért, mert akkor lehet. Rá gondoltam, arra, ahogy nem akarta, elfordult, az ölembe bújt. Arra gondoltam, akkor miért nem mondtam semmit, azon kívül, hogy “most nem akarja”. És arra gondoltam, mit tennének hasonló helyzetben azok a kislányok, akik aznap legalább nyolc órán keresztül parancsszóra vetkőztek, öltöztek, sminkeltek, pózoltak, riszálták a popójukat és dobtak puszikat vadidegen férfiaknak. És mit tennének a szüleik, akik eközben nyolc órán keresztül mosolyogva videózták őket.

A cikkben a gyerekek és szülők neveit megváltoztattuk, személyiségi jogaik védelmének érdekében a képeken sem szerepelnek felismerhetően.