Bank360: Havonta 40 ezer forinttal is csökkenhet a lakáshitelek törlesztője

2024. január 30. – 09:43

Másolás

Vágólapra másolva

Aki tavaly januárban vett fel egy átlagos lakáshitelt, és most újra cseréli a kölcsönét, összességében 8-10 millió forinttal csökkentheti a teljes visszafizetendő összeg – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Nagyot estek az egy évvel ezelőtti szintekhez képest a lakáshitelkamatok. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2023 januárjában egy átlagos lakáshitel THM-je 11,67 százalékos volt, a jelenlegi piaci ajánlatok között pedig szép számmal találni 7 százalék körülieket is. Ebben szerepe van annak is az elemzés szerint, hogy január 1-től a lakáshiteleknél a bankok által vállalt THM-plafon 7,3 százalékra csökkent.

2023 januárjában egy átlagos lakáshitel összege a jegybanki adatok alapján 11,6 millió forint volt. Egy ilyen kölcsön törlesztőrészlete akkor 20 éves futamidő mellett mintegy 125 ezer forintra jött ki, 25 éves futamidőnél pedig hozzávetőlegesen 119 ezer forint volt. A teljes visszafizetendő összeg 20 évre meghaladta a 30 millió forintot, 25 éves futamidőnél pedig megközelítette a 36 milliót.

Az azóta eltelt egy évben törlesztettek is az adósok, így valamelyest csökkenhetett a tőketartozás, de ennek a mértéke elenyésző: a 25 éves hitel esetében a 100 ezer forintot sem érte el, hiszen a törlesztőrészletek döntő része a kamatokat fedezte. Hiába fizetett be egy 20 éves hitel esetében 1,5 millió forintot az ügyfél, a tartozása még 200 ezer forinttal sem csökkent.

Most azonban, ha lecserélné a tavalyi hitelét egy 19 éves futamidejűre, ami ugyanakkor jár le, mint az eredeti, a maradék tőketartozással számolva

89-90 ezer forint körüli törlesztőrészleteket talál a banki ajánlatok között, a teljes visszafizetendő összeg pedig már csupán 20-20,5 millió forint.

Ha az elmúlt egy évben törlesztésre kifizetett 1,5 millió forintot ehhez hozzáadja, 22 millió forint jön ki, ez 8 millióval kevesebb, mint az eredeti hitelnél lett volna.

Aki 25 éves futamidőt választott egy éve, még többet spórolhat azzal, ha 24 éves futamidejű hitelre kiváltja most a tartozását. A 119-120 ezer forint körüli törlesztőrészlet 80-82 ezer forintra csökkenne, a teljes visszafizetendő összeg pedig az elmúlt egy évben befizetett törlesztőkkel együtt 25 millió forint alatt maradna, vagyis az eredeti 35,8 millió forinthoz képest 11 millió forint körüli összeget takaríthatna meg.

A hitelkiváltásnál persze nem csak ezeket a paramétereket kell figyelembe venni, hanem a költséget is. A bankok az előtörlesztésre díjat számolhatnak fel, ami elérheti akár a hitelösszeg 2 százalékát is. Ennek tisztázása mellett érdemes azt is megnézni a Bank360 elemzése szerint, hogy a bank a hitelnyújtáskor adott-e olyan kedvezményt, amit visszakövetelhet, ha valaki ilyen rövid idő után teljesen visszafizeti a kölcsönt.

A meglévő kölcsön lezárásán túl az új folyósításának is lehetnek plusz költségei, ezek a hitelösszeg 1-2 százalékára rúghatnak. Egy 11,5 millió forintos hitel kiváltása épp ezért akár félmillió forintba is kerülhet az adós számára. Ez a költség azonban akár már egy év alatt megtérülhet az alacsonyabb törlesztőrészleteknek köszönhetően.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!