Az eBay kirúgja ezer dolgozóját, mert már nem pörög úgy az online kereskedelem

2024. január 24. – 06:07

Másolás

Vágólapra másolva

Az online kiskereskedő eBay kedden jelentette be közleményben, hogy a jelenlegi álláshelyeinek 9 százalékát szünteti meg és elbocsát körülbelül ezer dolgozót.

Az eBay vezérigazgatója, Jamie Iannone az alkalmazottaknak azt írta egy levélben, hogy a dolgozói létszám és a kiadásaik meghaladták az üzlet növekedését, ezért kényszerülnek elbocsátásokra.

Az eBay a koronavírus-járvány miatt duzzasztotta fel létszámát, miután az emberek rákaptak a biztonságos online vásárlásra, ami sokaknak csak egyetlen lehetőség maradt, de az akkori fellendülés mára eltűnt. A nagy techcégeknél, mint a Google vagy az Amazon is hasonló játszódott le, a gyors létszámbővülés után pár évvel jöttek az elbocsátások. Az eBay már tavaly is megvált dolgozói egy részétől, akkor ötszáz emberrel bontottak szerződést.

Iannone az is közölte, hogy az állásukat elvesztő dolgozókat Zoom-értekezleten keresztül értesítik. Arra kérte az összes amerikai alkalmazottat, hogy szerdán, amikor sok elbocsátási értesítést kézbesítenek, dolgozzanak otthonról, hogy ezek a beszélgetések nyugodt körülmények között történjenek meg.

(via NPR)

.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!