Még mindig jóval drágábbak a lakáshitelek, mint három évvel ezelőtt

2024. január 22. – 12:10

Másolás

Vágólapra másolva

Januártól már 7 százalék körüli THM-mel (teljes hiteldíj-mutató) vehető fel 10 millió forintos lakáshitelt átlagbérrel. Három évvel ezelőtt azonban 4 százalékos THM-re is lehetett jelzálogkölcsönt kapni, aminek havi 12-14 ezer forinttal volt kevesebb a törlesztőrészlete, mint a most felvehetőké – derült ki a Bank360 összehasonlításából.

Az új hitelszerződések teljes hiteldíj mutatója 2024. január elsejétől legfeljebb 7,3 százalék lehet, de a bankok közötti verseny hatására az átlagos ügyfelek is találhatnak már 7 százalékos THM alatti ajánlatokat. Egy évvel ezelőtt még 10 százalék körül járt ez a mutató.

Egy 10 millió forint összegű lakáshitelt az átlagbér körül keresők most 6,71 és 7,30 százalék közötti THM-mel vehetnek fel. Három évvel ezelőtt – a kamatok mélypontjának idején – 4 százalék körüli THM-es ajánlatok voltak a legkedvezőbbek az átlagbért keresőknek, 20 éves futamidővel számolva.

2021. januárban a tízéves kamatperiódusú lakáshitelt – ami azt jelenti, hogy 10 évig nem változik a hitel kamata és így a havonta fizetendő törlesztőrészlet sem – 3,99 százalékos THM-mel, 60 177 forint havi törlesztővel lehetett felvenni. Ezzel a futamidő alatti teljes visszafizetés (a tőkével, kamattal és egyéb díjakkal együtt) 14 442 480 forint volt. Most a 10 millió forintos lakáshitelt 6,71 százalékos THM-mel igényelhetik az átlagkeresetűek, 74 492 forint havi törlesztőrészlettel. Ez esetben a 20 éves futamidő alatti teljes visszafizetés 17 897 280 forint lesz.

Ez a három évvel korábbi hitelajánlathoz képest 14 ezer forinttal magasabb havi törlesztőt és 3,4 millió forinttal nagyobb teljes visszafizetést jelent.

A legolcsóbb lakáskölcsön jelenleg a 2024-től bevezetett, minden településen felhasználható csok plusz hitel, aminek legfeljebb 3 százalék lehet a kamata. A házaspárok számára új gyerek vállalásával nyújtott csok plusznak az első évben csak a kamatát kell törleszteni, ami havi 24-25 ezer forint, a második évtől pedig – 10 millió forint hitelösszeggel és 20 éves futamidővel számolva – havi 57-58 ezer forint lesz a törlesztő. Ezzel összesen 13,3-13,6 millió forintot kell visszafizetni a futamidő alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!