1200 milliárddal többet szedett be az állam személyi jövedelemadóból tavaly, mint két éve – a 2023-as költségvetés részletei

2024. január 22. – 12:23

Másolás

Vágólapra másolva

Majdnem 4600 milliárd forintos hiány, a várakozásoktól messze elmaradó áfabevételek és cserébe gyorsan gyarapodó bevétel a személyi jövedelemadóból – többek között ezek derülnek ki a magyar államháztartás 2023-as előzetes mérlegéből, amit hétfőn tett közzé a Pénzügyminisztérium.

Az már korábban kiderült, hogy tavalyi évet 4593 milliárd forint mínusszal zárta a magyar állam, amivel nagyszerű sorozatot folytattak: a 2020 óta számolt négy évben több mint 19 ezer milliárd forint mínuszt sikerült összehozni. Idén összegszerűen minimálisan jobbak voltunk az előző éveknél, de az infláció miatt ez százalékosan érdemi javulást jelent.

Az ábrán látszik, hogy az infláció miatt tavaly az állam bevételei és kiadásai is nagyságrendileg 5500 milliárd forinttal nőttek 2022-höz képest. Ez viszont sokkal rosszabb eredmény, mint amivel a Pénzügyminisztérium korábban számolt. Ők ugyanis nagyjából hasonló bevételekkel tervezték meg korábban a költségvetést, miközben több mint ezermilliárd forinttal kevesebb kiadást becsültek. A hiány így lett 35 százalékkal több, mint a tervezett, 3400 milliárd helyett 4593 milliárd.

Bár a költségvetés végül az infláció miatt a kiadások oldalán csúszott el a korábban tervezett formájától, érdekesebb megnézni, hogyan alakultak az állam bevételei az előző évhez és a 2023-as tervezethez képest. A következő ábrán ezt a hármat hasonlítjuk össze.

A grafikonon látszik, hogy a legtöbb bevételi forrásnál sikerült több pénzt szerezni 2023-ban, mint 2022-ben. Néhány dolog azonban feltűnő lehet, így:

  • személyi jövedelemadóból messze az infláció fölött nőtt az állam bevétele, 2800 milliárd forint alól majdnem 4000 milliárd forintra. Ezt részben az okozza, hogy a 2022-es választások előtti gigantikus osztogatásban a gyerekesek visszaigényelhették személyi jövedelemadójukat.
  • 2023-ban bizonyos bevételi forrásokból messze kevesebb pénzt sikerült begyűjteni, mint amennyit terveztek. Ilyen a bányajáradék, de az áfa is, ez utóbbiból származó bevétel egyedül ezermilliárddal maradt el a várakozásoktól.

Ez azért van így, mert az általános drágulás miatt 2023-ban jelentősen kevesebbet vásároltunk a boltokban, mint egy évvel korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!