Elhárult a hiba, újra működik az állami napelem-támogatási rendszer előregisztrációja

2024. január 15. – 17:30

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő délutánra elhárult a rendszerhiba, így újra működik az új állami napelem-támogatási rendszer előregisztrációja – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebookon. Hozzátették, hogy már négyezer felett jár a benyújtott előregisztrációs kérelmek száma.

Január 15-én, hétfő délelőtt 10 órakor indult el a Napenergia Plusz Program előregisztrációja, ám az erre a célra szolgáló oldal nem működött hibamentesen. Több olvasónk is jelezte, hogy a rendszer órákig várakoztatta őket, majd egy felugró ablakban azt az üzenetet kapták, hogy "A belépés nem sikerült”.

A program hivatalos felületén az állt, hogy „a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ belépés) oldalon bekövetkezett rendszerhiba miatt akadozik a belépés a Napenergia Plusz Program pályázati felületére”, de a pályázati felület azonnal elérhető lesz, ahogy a KAÜ-belépés helyreáll.

“A pályázati felületre való belépésben a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) oldalán bekövetkezett rendszerhiba okoz fennakadást. A külső probléma elhárításán a teljes helyreállításig dolgoznak, több mint ezer előregisztrációs kérelem már beérkezett. A pályázati folyamatban az előregisztrációs és a támogatási kérelmek benyújtása elválik egymástól. Támogatási kérelmeket az előregisztrációs kérelem jóváhagyása után, az aláírt kivitelezői szerződéssel rendelkezők nyújthatnak majd be.

“A beérkező pályázatok elbírálásának, a támogatási források odaítélésének sorrendjét nem az előregisztrációs, hanem a támogatási kérelmek benyújtása befolyásolja”

– írta hétfő délutáni bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium.

Az állami napelem-támogatási rendszer az utóbbi években komoly hullámvasútra ültette a napelemet telepítőket, sokat változott a támogatás, a napelem termelte áram elszámolása is. A mostani programban legfeljebb 5 millió forintos, vissza nem térítendő állami támogatásra pályázhatnak magánszemélyek, de ezt nemcsak magára a napelemes energiatermelő rendszerre lehet fordítani, hanem a megtermelt áramot tároló eszközökre is. A támogatás a befektetésnek legfeljebb a 66 százalékát fedezheti a kiírás szerint, a maradékot saját zsebből vagy hitelből kell állni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!