Nagyon jól járt tavaly az, aki önkéntes nyugdíjpénztárban tartja a pénzét

2024. január 8. – 14:36

Másolás

Vágólapra másolva

Akár 20 százalékos vagy ennél is magasabb hozamot produkáltak az önkéntes nyugdíjpénztárak és a magánnyugdíjpénztárak 2023-ban, ezzel gyakorlatilag ledolgozták az előző évben termelt veszteségeket, írja Azénpénzem.hu.

A lap szerint tavalyelőtt sokan éreztek késztetést, hogy felbontsák nyugdíj-megtakarításukat, hiszen a 2022-ben elszálló infláció és a kötvényhozamok emelkedése negatív irányba lökte a hozamokat. A mintegy 1,1 millió pénztártag többségének megtakarítása kevesebbet ért az év végén, mint egy évvel korábban. 2022 decemberében a 12 havi infláció 24,5 százalék volt, a pénzromlás átlagos mértéke pedig 14,50 százalék, ugyanakkor az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagosan -6,80 százalék nettó hozamot értek el, emlékeztet a lap.

A tavalyi év elején a kötvényhozamok végre esni kezdtek, a pénztárak pedig elkezdték ledolgozni a veszteségeket, így 2023 végére többségük jócskán az inflációs szint fölött teljesített. Bár a decemberi inflációs adat hétfőn még nem ismert, a Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint a novemberi 7,9 százalék után tovább csökken, így az éves átlagos infláció 17,6-17,7 százalék körül alakulhat.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak portfólióinak döntő többsége és a magánnyugdíjpénztárak Azénpénzem.hu számítása és az erről közölt részletes táblázata szerint 20 százalék körüli, vagy ezt meghaladó hozamot értek el, sőt elfordulhatnak 25 százalék feletti éves hozamok is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!