Novemberben már csak ezüstérmes volt a magyar infláció az EU-ban

2023. december 19. – 14:51

Másolás

Vágólapra másolva

Nyilvánosságra hozta legfrissebb, novemberi inflációs adatait az Eurostat, amely szerint az Európai Unió egészében 3,1 százalékos, az eurózónában pedig 2,4 százalékos volt az éves alapú infláció az év utolsó előtti hónapjában.

Az adatokból az is kiderült, hogy Csehország lekörözte Magyarországot, ott 8, nálunk 7,7 százalékos volt az éves infláció az Eurostat adatai szerint.

Magyarország után Romániában és Szlovákiában volt a legmagasabb az éves pénzromlás mértéke, mindkét országban 6,9 százalék. Ezzel szemben Belgiumban negatív, -0,8 százalékos volt az infláció, míg Dániában és Olaszországban 0,3 és 0,6 százalékos.

Éves alapú infláció az Európai Unióban Novemberben – Forrás: Eurostat
Éves alapú infláció az Európai Unióban Novemberben – Forrás: Eurostat

A Központi Statisztikai Hivatal első becslésében 7,9 százalékosra mérte a novemberi magyar inflációt, miután októberben, hosszú ideje először egy számjegyűre, 9,9 százalékosra csökkent a fogyasztói árak emelkedésének rátája.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!