Brückner Gergő kollégánk felbosszantotta a Magyar Nemzeti Bankot, amely most alaposan rendet tesz a fejekben

2023. december 15. – 17:41

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek reggel jelent meg Brückner Gergő kollégánk cikke Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Matolcsy György jegybankelnök rivalizálásáról, és az egymással szembe menő pénzügy- és gazdaságpolitikai döntéseikről. A konfliktus nagyon röviden így foglalható össze:

  • az MNB az infláció elleni harc jegyében magas kamatokat kínál (a csúcson 18 százalék volt az irányadó kamat, most 11,5 százalék);
  • a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) viszont szeretné, hogy ha az emberek és a cégek nem az MNB-nél tartanák a pénzüket, hanem vásárolnának vagy beruháznának.

A GFM így rendre olyan szabályokat alkot, amivel keresztbe tesznek az MNB-nek. Legutóbb december elsejétől úgy módosították a betétstoprendeletet, hogy a bankok most csak olyan betéti kamatokat fizetnek, ami nem haladja meg a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozamát. Aki meg akarja érteni, hogy ez mit jelent, olvassa el eredeti cikkünket.

Pénteken délután adott ki aztán az MNB egy sajtóközleményt azzal a címmel, hogy:

Az MNB csak az infláció ellen harcol (Válasz Brückner Gergely újabb téves felvetésére, miszerint a jegybank harcolna Nagy Mártonnal)

A sajtóközleményben nem cáfolják, sőt, megerősítik az eredeti cikk állítását, miszerint Nagy Márton állandóan keresztbe tesz az MNB-nek. Azt viszont tagadják, hogy nekik is részük lenne a háborúban, amiben cikkünk szerint az ország egy csomó pénzt veszít. Egészen pontosan azt írják, hogy:

„A Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja a jegybanktörvénynek megfelelően az árstabilitás elérése és fenntartása. A céljainak elérése érdekében a feladatai végrehajtása és szakmai döntéseinek meghozatala során pedig csak a jogszabályoknak van alárendelve, ezért döntéseit a Kormánytól, a politikai vagy pénzpiaci lobbiktól függetlenül hozza meg. Ennek megfelelően az MNB nem vesz rész gazdaságpolitikai csatározásokban, csakis a törvényi céljainak teljesítésére és az infláció tartós letörésére koncentrál, még akkor is, ha a gazdaságfejlesztési politika egyes döntései rontják a jegybanki eszközök hatékonyságát, ezáltal a jegybanki mandátum függetlenségét és nemzetgazdasági céljainak mielőbbi elérését.

Az MNB újra megerősíti, hogy infláció csökkentését folytatni kell az árstabilitás eléréséig, mivel az infláció mai mértéke a jelentős csökkenés ellenére még mindig magas és káros a gazdaságra. Tartós gazdasági növekedés és stabilitás csak az infláció tartós megfékezése esetén érhető el, ezért az MNB a jövőben is ennek a célnak megfelelően hozza meg döntéseit.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!