444: Az üzemeltetés körüli konfliktusok miatt akadhatott meg a Budapest Airport felvásárlása
2023. december 13. – 11:10
Megakadtak a tárgyalások a Budapest Airport felvásárlásáról, ennek hátterében az üzemeltetésről szóló vita állhat a magyar és a francia fél között – írja a 444.
A magyar állam a világ legnagyobb reptér-üzemeltetőjével, a francia Vinci Airportsszal szeretné megvenni a Budapest Airportot. A Vinci Airports a világ első számú ágazati cégeként 13 országban 65 repülőteret működtet. A furcsa szereposztás szerint a magyar állam 51 százalékot, a Vinci 49 százalékot vinne, de a menedzsmentjogokat is birtokolná, vagyis a társaság irányítása a francia csapat feladata lenne. A katari alap pénzügyi vagy stratégiai befektetőként csatlakozna a projekthez. Azonban itt megakadtak a tárgyalások.
A 444 úgy tudja, hogy a magyar fél is szeretne részt venni az üzemeltetésben. „Van egy nagyon profi, az ágazatot nagyon jól ismerő szakmai befektető, aki vélhetően egy szakmailag kigyúrt menedzsmentet állít a cég élére. Tudjuk, hogy akié a menedzsment, azé a nyereség, az úgy tudja alakítani egy cég működését, például a profitlánc meghosszabbításával, hogy csak jól járjon” – mondta a 444-nek egy vállalati tanácsadással foglalkozó, a légi közlekedési iparágat jól ismerő közgazdász. De közben „teljesen nyilvánvaló”, hogy a miniszterelnök és főleg a politikai-gazdasági holdudvara azt szeretné, hogy a „megfelelő magyar üzleti körök” is jól járjanak az állami tulajdonnal. Most tehát lényegében nem is az tűnik kérdésnek, hogy az eladóval meg tudnak-e állapodni a vevők, hanem hogy a vevőjelöltek egymással meg tudnak-e egyezni.
Frissítés 17:25-kor: Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár a Portfolionak azt mondta, a tárgyalások elakadásáról szóló hírek nem felelnek meg a valóságnak, egy többmilliárd eurós tranzakció lebonyolítása esetén szerinte természetes, hogy a tárgyalások hosszú időt vesznek igénybe. Hozzátette: jelenleg olyan fázisban vannak a tárgyalások, hogy már csak néhány kisebb kérdésben kell megegyezni az eladóval.
Ebben a cikkünkben bővebben olvashat a reptérvásárlás problémáiról.