A kormány csúcsra járatta a lakástámogatásokat, csak azoknak nem jut, akiknek igazán kellene

A jelentés fejezeteiből kiderül, hogy nem az anyagi erőforrások hiányoznak ahhoz, hogy a kormány kezelni tudja az egyre mélyülő lakhatási szegénységet, hanem a politikai akarat. Igaz, az eddig kedvezményezett középosztály is sokkal kevesebb lakhatási támogatást kap majd a jövőben, a rendszerváltás utáni csúcsról ugyanis a támogatások mértéke mélypontra zuhan, ahogy a kormány meghúzza a költségvetési nadrágszíjat.

Csúcsra járatott, majd apadó támogatások

Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója, a Lakhatási jelentés költségvetési kiadásokkal foglalkozó fejezetének szerzője a bemutatón elmondta, hogy 2022 fordulópont volt a lakhatási szakpolitikában, lezárult ugyanis a rendszerváltás utáni időszak ötödik lakáspolitikai ciklusa.

Ez a ciklus 2015-ben kezdődött a demográfiai célzatú és elsősorban a (felső) középosztály számára elérhető lakástámogatások, a csok és a babaváró hitel bevezetésével és az ezzel járó lakáspiaci boommal.

2022-ben ezek a támogatások csúcsra jártak, különösen annak köszönhetően, hogy rengetegen igényelték a gyereket nevelő háztartások által kérhető, a koronavírus-járvány után bevezetett otthonfelújítási támogatást. Nagyrészt emiatt a központi költségvetés „lakástámogatások” című költségvetési során elszámolt kiadások a rendszerváltás óta a legmagasabb szintre emelkedtek.

Amit viszont a 2023-as és 2024-es költségvetési tervekről tudni lehet, az alapján a kutató szerint úgy tűnik, hogy

a rendszerváltás utáni csúcs után rögtön a rendszerváltás utáni mélypontra esik majd a lakástámogatások összege.

Az otthonfelújítási program 2022 decemberében véget ért, a babaváró hitelt 2024-től már csak 30 év alattiak vehetik igénybe és azok a 40 alatti nők, akik 2024 végéig teherbe esnek, a csokot pedig leváltja a valamivel korlátozottabb hozzáférésű csok plusz, bár a jelentés írásakor még úgy tűnt, hogy a „városi” csokot úgy, ahogy van, kivezeti a kormány, és csak a falusi verzió marad elérhető.

Így a 2022-ben elköltött, 2023-as árakkal számolt 730 milliárd forint az idén 382 milliárdra, jövőre pedig (szintén 2023-as árakkal számolva) 171 milliárdra, vagyis a 2022-es összeg kevesebb mint negyedére (23,4 százalékára) csökken. Ez a csökkenés leginkább a gazdasági helyzet alakulásával indokolható, a kormány ugyanis akkor szeret bőkezűen osztogatni, amikor amúgy is pörög a gazdaság, a nehezebb években pedig meghúzza a nadrágszíjat.

A költségvetéssel kapcsolatban persze már nagyon nehéz bármi biztosat mondani, az elmúlt években az Orbán-kormányok ugyanis egyre átláthatatlanabbá tették a költségvetés tervezését. A Pénzügyminisztérium évek óta minden év nyarán fogadja el a következő év költségvetését, ahelyett, hogy az év végén tenné ezt, amikor már jobban látható, hogy hogyan alakul a makrogazdasági helyzet, mennyi kiadása és bevétele van az államnak, mire mennyi jut. Emiatt az a gyakorlat alakult ki, hogy Varga Mihály nyáron benyújt egy költségvetési tervezetet, azt elfogadja a parlament, majd a kormány a gazdasági helyzet változásával és saját terveinek alakulásával, rendeleti úton átalakítgatja, majd a módosításokat nem vezeti át a költségvetési törvény elérhető mellékleteibe. Ez a folyamat teljesen átláthatatlanná teszi azt, hogy ténylegesen mire mennyit szán és valójában mennyit költ a kormány.

Ez a helyzet a lakástámogatásokkal is. A 2024-es költségvetést hónapokkal azelőtt fogadták el, hogy októberben bejelentették volna a csok plusz programot. Hogy ennek a tervezett kiadásait már beleszámolták-e a 2024-es 181,7 milliárdba (ami 2023-as árakon 171 milliárd a kutatók számításai szerint), vagy erre majd később lesz forrás valahonnan, és utólag változnak a számok, nem tudni. Avagy – ahogy Czirfusz Márton fogalmazott a jelentés fejezeteinek bemutatóján –, hogy a pénzhez tervezik az eszközöket, vagy eszközökhöz a pénzt?

Ezt majd csak akkor tudhatjuk meg, amikor már tudni lehet, mennyit is költött a kormány valójában erre a célra. Egyelőre annyit tudni, amennyit Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár nyilatkozott a Portfolio.hu-nak, hogy a csok plusz támogatás előzetes számítások szerint 10-15 milliárd forint kiadást jelent majd a költségvetésnek 2024-ben. Czirfusz szerint ez azt jelenti, hogy a kormány úgy 45-50 milliárd forinttal kevesebbet költ majd erre a támogatási formára, ha azt vesszük, hogy a csok program (a falusi változat nélkül) 2022-ben 61 milliárd forintba került a költségvetésnek.

Csak az nem kap, akinek igazán kellene

Régóta ismert jelenség, hogy a kormány családpolitikába bújtatott lakáspolitikája elsősorban azoknak segít, akik valójában nem szorulnak akkora segítségre. A Habitat 2023-as jelentése viszont érdekes adatokkal mutatja be, mennyire így van ez.

A sokak által lakáscélra fordított babaváró hitelt az MNB adatai szerint legnagyobb arányban a magyar társadalom legfelső jövedelmi ötödébe tartozó háztartások vették fel.

Az ilyen háztartások 30-40 százaléka tartozik a legtehetősebbek csoportjába, attól függően, hogy melyik év adatait nézzük. Ehhez képest a legalsó jövedelmi ötödbe csak a hitelt fölvevők 11,9 százaléka tartozott. (A KSH adatai szerint 2022-ben azok a háztartások tartoztak a legfelső jövedelmi ötödbe, ahol az egy főre jutó éves bruttó jövedelem meghaladta a 6 026 815 forintot, míg a legalsó ötödbe azok tartoztak, ahol az egy főre jutó bruttó jövedelem kevesebb volt, mint 1 245 951. Nettó számokban ez a legfelső ötödnél nagyjából 4,3 millió forinttól, az alsó ötödnél 925 ezer forint alatt volt.) A csok és az otthonfelújítási támogatás megoszlásáról nem érhető el hasonló adat, de a követelményrendszer miatt feltételezhető, hogy az arányok hasonlóan alakulnak.

Az, hogy a családpolitikába bújtatott lakáspolitika nem szociális alapon működik, nem véletlen, és nem is titok, hanem kimondott kormányzati szándék. A Lakhatási jelentés egyik bemutatott fejezete idézi a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvényt, amelyben a kormány a következőt fogalmazta meg: „A családok támogatása a szociális rászorultság alapján működtetett ellátórendszertől elkülönül. Az állam elsősorban a gyermekek felelős felneveléséhez járul hozzá támogatások formájában. Az állam törekszik arra, hogy a kiskorú gyermeket nevelő családok számára az otthonteremtés és a lakhatás feltételeit biztosítsa.”

De ezt a biztosítást nem szociális rászorultság alapján teszi. Sőt, ha azokat a lakhatási támogatási formákat nézzük, amelyeket szociálisan célzott módon nyújt az állam, azok a jelentés megfogalmazása szerint lényegében láthatatlanok, főleg a középosztálynak nyújtott támogatások pénztornyaihoz képest. Ezt a kérdést a Telex Téma podcastjában Szikra Dorottya szociológussal is körbejártuk, ő akkor úgy fogalmazott: a jelenkori magyar szociálpolitika sajátossága, hogy rászorulók segítése teljesen elvált más célzott támogatási politikáktól, aminek az lett az eredménye, hogy ma már a kiegészítő elemek jóval több pénzt visznek el, mint az alapvető építőkockák.

Ma lényegében csak az önkormányzatoknak nyújtott települési támogatás és a szociális tűzifaprogram sorolható a rászorultsági elven juttatott ellátások közé, amelyekre egyre kevesebb pénz jut: 2022-ben 31,6 milliárd forint volt, ami a lakástulajdonosoknak nyújtott, szociálisan nem célzott támogatásokra szánt 647,9 milliárd forintnak kevesebb mint 5 százaléka. 2023-ban és 2024-ben pedig ez az összeg még tovább csökken.

A települési támogatás az állam által nyújtott lakhatási támogatásokat volt hivatott felváltani, viszont önkormányzata válogatja, hogy ezt tényleg a lakhatás támogatására költi-e el, és ha igen, hogyan.

A szociális tűzifaprogram igényelhető összege pedig évek óta nem változott, miközben az infláció 20 százalék fölé emelkedett, vagyis a támogatás értéke meredeken csökkent.

A köztulajdonban, általában önkormányzati tulajdonban lévő lakásállomány fenntartására és felújítására pedig lényegében semmit nem költ az állam, a devizahitelesektől megvett lakások képezte állami lakásállományt pedig a Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat által üzemeltetett szervezetnek adta oda a kormány.

Eközben a rászorulók száma egyre nő. Az ingatlanárak, beleértve a bérleti díjakat is, szinte folyamatosan emelkednek, 2015 óta 65 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az országban. Emellett az elmúlt évek növekvő inflációja, különösen az élelmiszerárak közel 30 és az energiaárak több mint 34 százalékos emelkedése (2022 és 2023 júniusa között) drasztikusan növelték a megélhetési költségeket, egyre több háztartást lökve a lakhatási szegénységbe. Ráadásul minél szegényebb egy háztartás, annál többet kell a jövedelméből a lakhatására költenie:

a legalsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartások jövedelmének több mint negyede, 25,9 százaléka a lakhatás költségeire megy el, míg ez a felső ötödnél (akik nagy arányban élnek a kormány családpolitikai lehetőségeivel) mindössze 1 százalék.

Ámon Katalin, a CEU doktori hallgatója és a lakhatás megfizethetőségéről szóló fejezet szerzője a Habitat eseményén ismertette, milyen adatok ismerhetők arról hányan is élnek lakhatási szegénységben Magyarországon. Ezek az adatok pedig mind azt támasztják alá, hogy igenis lenne társadalmi igény arra, hogy a kormány ne csak a gyerekeket vállaló középosztály lakhatását támogassa:

• A magyar lakosság több mint 20 százaléka, nagyjából 1,9 millió ember él olyan rossz minőségű ingatlanban, amelynek beázik a teteje és/vagy penészesednek a falai.
• A magyarok 16,7 százaléka, 1,6 millió ember él túlzsúfolt lakásokban.
• 518 ezer ember, a lakosság 5,4 százaléka nem tudja rendesen felfűteni a lakását télen.
• 2022-ben 86 586 ember lakott bentlakásos intézményekben, tömegszállásokon, közülük 9308-an hajléktalanszállón, 1530 fő pedig az utcán.

Ezeket az adatokat viszont úgy kell összehalászni, mert az állam nem igazán foglalkozik a lakhatási szegénység felmérésével és követésével, ami sokat elmond arról, mennyire tartja a kormány fontosnak ezt a problémát. Pedig az erőforrások másmilyen elosztásával lehetne kezelni ezt a problémát, többek között célzott támogatásokkal, a köztulajdonú bérlakásállomány fejlesztésével, lakásügynökségek kialakításával, a lakásbérleti piac szabályozásával. A fenti példákból pedig látszik, hogy nem a pénz hiányzik mindehhez, hanem az akarat.

A magyar állami lakáspolitika évtizedes visszásságait és azt, hogyan lehetne hatékonyabban támogatni az emberek lakhatását, ebben a Telexikonban foglaltuk össze tömören: