Emelhetik a bölcsődei támogatás alapösszegét, többet kaphatnak majd az egyedülállók is

2023. november 8. – 15:04

Másolás

Vágólapra másolva

Hamarosan újra igényelhető lesz a bölcsődei elhelyezést segítő támogatás – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Hornung Ágnes a Magyar Államkincstár 2019-ben indult és idén véget ért bölcsődei elhelyezést támogató projektjének zárórendezvényén közölte, hogy várhatóan a korábbi 40 ezer forintnál magasabb összegre lehet majd pályázni, és a támogatásra fenntartói formától függetlenül valamennyi bölcsődei ellátásban részesülő kisgyermek szülője jogosult lesz, írja az MTI.

Kiemelten támogatják majd a kevésbé fejlett régiókat, és 30 százalékkal magasabb összeget igényelhetnek az egyedülálló és a menekült hátterű szülők, valamint a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelők, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, továbbá a sajátos nevelési igényű vagy korai fejlesztésre jogosult családok.

Hornung Ágnes megemlítette azt is, hogy az 5,5 milliárd forintos keretösszegre új igényléseket jövő évtől lehet benyújtani, ugyanakkor a támogatások kifizetése visszamenőlegesen is lehetséges lesz.

Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke elmondta, hogy a bölcsődei elhelyezést támogató és ezáltal a szülők munkahelyi visszatérését segítő projekt 2019-ben indult és három évig tartott, a családok havonta legfeljebb 40 ezer forint értékben igényelhettek támogatást az ország teljes területén annak érdekében, hogy finanszírozni tudják a bölcsődei elhelyezést.

A programot a konvergenciarégiókban európai uniós, Közép-Magyarországon pedig kormányzati forrásból valósították meg, a három év alatt 10 300 gyerek elhelyezéséhez járultak hozzá 2,6 milliárd forint értékben, ennek köszönhetően 9700 kisgyerekes szülő tudott visszatérni a munkába.

A pályázók majdnem fele a Közép-Magyarországi régióból került ki, a kevésbé fejlett régiók közül pedig az Észak-Alföldről és a Közép-Dunántúlról érkezett a legtöbb, a Nyugat-Dunántúlról pedig a legkevesebb igénylés.

Zöld-Nagy Viktória, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatásfelügyeletért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy 2030-ig a kormány szeretné a foglalkoztatottságot a jelenlegi 74 százalékról 80 százalékra növelni. Ezt nehezítheti, hogy 2030-ig várhatóan mintegy 300 ezer ember tűnik el a magyar munkaerőpiacról, mert nyugdíjba megy, őket majd pótolni kell, ezért vizsgálják, hol van még potenciális munkaerő-tartalék. A kisgyermeket nevelő szülők épp ebbe a kategóriába tartoznak, ezért fontosak azok a támogatások, amelyek segítenek nekik visszatérni a munkaerőpiacra – emelte ki a helyettes államtitkár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!