Publicus: A magyarok háromnegyede már az Orbán-kormányt hibáztatja a bebetonozott lakossági rezsiért

2023. október 31. – 09:54

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre kevesebben helyeslik, hogy az Orbán-kormány ígéretei ellenére a lakossági díjak nem követik a piacokat. A tavaly megemelt lakossági rezsi változatlanságáért már a Fidesz-szimpatizánsok egyharmada is a kabinetet hibáztatja.

Szeptemberre az augusztusi 67 százalékról 74 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint az Orbán-kormány inkább felelős a tavaly megemelt lakossági rezsi változatlanságáért, semmint nem – derül ki a Publicus Intézet reprezentatív felméréséből, amit a Népszava felkérésére készített. Az intézet a felvetés támogatóinak legnagyobb emelkedését éppen a Fidesz-KDNP-szavazók körében mérte: míg egy hónappal korábban negyedük, szeptemberben már pont harmaduk osztotta a véleményt. Bár ez az érzet az ellenzéki szavazók körében is mutatott két százalékpontos növekedést, a változás a statisztikai hibahatár körül jár, mivel ez a kör a felmérés kezdete óta 90 százalék felett látja így ezt a kérdést. Ezen a véleményen van a politikailag bizonytalanok négyötöde is, akiknek a száma most három százalékpontot emelkedett.

A magas energiaárak más lehetséges okait, így Oroszországot, illetve a „brüsszeli szankciókat” az előző havinál kevesebben tették felelőssé.

A magas energiaárakért a Kremlt 58 után 55, az Európai Bizottságot pedig az adófizetők tízmilliárdjaiból készült országos propagandaüzenetek ellenére is 48 után 41 százaléknyian hibáztatják. Oroszországban a kormánypárti hívek közel fele, az ellenzékieknek a háromötöde, a politikailag ingadozóknak pedig a fele látja a magas számlák okát; a Putyin-rezsim ellen hozott „brüsszeli szankciókat” változatlanul a Fidesz-KDNP-szavazók négyötöde kárhoztatja ezért. Az ellenzékieknek mindössze 15, a politikailag bizonytalanoknak pedig a 39 százaléka tartja felelősnek az Európai Uniót – írja a Népszava a felmérésre hivatkozva.

Így 65-ről 72 százalékra nőtt azoknak az aránya is, akik szerint az Orbán-kormánynak jelen helyzetben lenne mozgástere a tényleges rezsicsökkentéshez.

Az augusztusi 51 százalék után szeptemberben már a megkérdezettek 60 százaléka adott hangot elégedetlenségének, amiért az Orbán-kormány döntése nyomán a lakossági rezsi nem követi a tőzsdéket. Míg a piacpárti arány az ellenzékiek soraiban 74-ről 79, a politikailag ingadozók között pedig 49-ről 65 százalékra nőtt, addig a Fidesz-KDNP-hívek körében éppenséggel a változatlanság híveinek aránya nőtt 47-ről 49 százalékra.

A rezsifizetés az összes megkérdezett 37 százalékának okoz nehézséget, ami nagyjából megfelel az idén márciusi aránynak.

A Publicus a több mint 50 ezres szintig tízezer forintonként kérdezett rá a tényleges kiadás mértékére. Bár itt az arányok változatlanul, nagyjából egyformák, augusztushoz képest szembetűnő változás, hogy a rezsire havonta több mint 50 ezret költők 9-ről 12 százalékra, illetve a válaszadást elutasítók 9-ről 18 százalékra emelkedő arányán kívül az összes többi lehetőség csökkenést mutat. A támogatott szintet a háztartások 24 százalékának fogyasztása lépte túl, ami a korábbi hónapok válaszainak átlaga. Esetükben nehezebb a számlakifizetés is – derül ki a Népszava cikkéből.

A kormány tavaly augusztus 1-i hatállyal a lakosság átlagfogyasztás feletti tarifáját az áram esetében kétszeresére, a gáznál pedig hétszeresére emelte. Bár akkor azt ígérték, hogy a megemelt díjak követik a tőzsdék mozgását, azok nem követték az azóta bekövetkezett, jelentős piaci áresések ívét. Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón az RTL felvetésére úgy fogalmazott, hogy az Orbán-kormány a tőzsdei mozgások alapján félévente vizsgálja felül a lakossági rezsidíjakat, amire legközelebb decemberben kerül sor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!