Benzinárstop: a magyarok fele ellenzi, hogy visszahozzák, harmada még 900 forintos literáron is tankolna

2023. október 20. – 12:24

Másolás

Vágólapra másolva

A jelenlegi üzemanyagárak miatt az autózó magyarok 9 százaléka más közlekedési módra vált, 16 százalék pedig eleve alig használja járművét. Mégis a megkérdezettek fele elutasította a benzinárstop visszaállítását – a hatósági üzemanyagárról kérdezte a lakosságot a Népszava felkérésére a Publicus Intézet.

A reprezentatív mintán végzett kutatásban a megkérdezettek 37 százaléka mondta, hogy szeretné a hatósági üzemanyagár ismételt bevezetését, míg a felük elutasítja azt.

Az arányok szavazótáboronként különböznek, míg a kormánypárti lakosság hatvan százaléka örülne az újbóli benzinárstopnak, addig az ellenzékieknek csak a negyede, kétharmada pedig elutasítja azt.

A Publicus év elején, a benzinárstop megszüntetése után egy hónappal is megkérdezte az embereket a döntésről. Akkor a kormánypárti szavazók fele üdvözölte a döntést, míg az ellenzékieknél ez az arány 69 százalék volt.

Egy másik bontásban jól látszik, hogy a fővárosban a legnépszerűtlenebb a benzinárstop, míg a falvakban csak az emberek 42 százaléka volt a visszaállítás ellen, addig Budapesten ez már 59 százalék.

A válaszolók 9 százaléka a jelenlegi üzemanyagárak mellett máshogy közlekedik, vagy tervez közlekedni. A megkérdezettek harmada a 899 forintos benzinárig is elmenne, mielőtt más közlekedési mód után néz, 58 százalék viszont nem tudta megmondani a váltás lélektani határát, 16 százalék pedig már most is rendszertelenül használja a kocsit.

A kutatás szerint egy háztartás átlagosan 40 ezer 450 forintot költött üzemanyagra, ami majdnem ezer forinttal több volt az augusztusi 39,5 ezer forintnál.

Ezzel egy időben 73 százalékra nőtt azok aránya, akik a tömegközlekedéssel is kacérkodtak az augusztusi 59 százalékról, 13 százalék pedig a kerékpkárra váltáson is gondolkozik.

A jelenlegi üzemanyagár-növekedések miatt ismét szóba került a hatósági ár visszaállítása. A május óta emelkedő hazai kútárak eddig nagyjából követték a nemzetközi nyersolajárakat, Grád Ottó, a nagy hazai láncokat képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára ezért óva inti a kormányt a benzinárstop újbóli bevezetésétől; szerinte az rövid időn belül ismét ellátási gondokat idézhetne elő.

Az Európai Unió jogharmonizációjára hivatkozva a kormány januártól 41 forinttal emeli az üzemanyagárakat, pedig az EU-s minimumszint eléréséhez elég lenne a benzin esetében bruttó 25, a kőolajnál pedig bruttó 23 forinttal emelni az adókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!