Bírói végzéssel kényszerítenék Elon Muskot, hogy működjön együtt a Twitter-felvásárlást érintő nyomozásban

2023. október 6. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

Bírói végzést kér a SEC, vagyis az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, hogy beidézhessék Elon Muskot, miután nem jelent meg az X (leánykori nevén Twitter) felvásárlásainak körülményeivel foglalkozó meghallgatáson – adta hírül a Bloomberg.

A meghallgatást nem először halasztotta el az X tulajdonosa, két nappal a dátum előtt mondta le szeptember 15-i meghallgatását is arra hivatkozva, hogy San Francisco nem megfelelő színtér a tárgyalásra. Miután azonban az amerikai tőzsdefelügyelet új helyszínt talált a Musk otthonához is közeli Fort Worthben, ő már teljesen megtagadta a meghallgatáson való részvételt.

Mielőtt Musk felvásárolta volna a platformot, a tőzsdén keresztül megvette annak 9,2 százalékát. A SEC szabályai alapján az 5 százaléknál nagyobb részvényfelvásárlásoknál többnyire 10 napon belül értesíteni kell a hatóságokat, Musk azonban ezt csak áprilisban tette meg, így tartva alacsonyan a részvények árát. Ekkor kereste meg először a SEC a milliárdost, és ennek, majd a 44 milliárd dolláros üzletnek a részleteit kellett volna Musknak bemutatnia a San Franciscó-i tárgyaláson, amelyet végül lemondott a Tesla-vezér.

„A SEC már többször is felvette Musk tanúvallomását a vizsgálatban, ami sok, az sok” – nyilatkozta Alex Spiro, Musk ügyvédje az ügyről.

A tőzsdefelügyelet most egy bírói végzés segítségével szeretné kötelezni a milliárdost, hogy megjelenjen a meghallgatáson. Ennek a beadványnak a részleteiből derült ki, hogy Musknak már korábban is kellett dokumentumokat szolgáltatnia, és hogy 2022-ben kétszer megjelent a SEC meghallgatásán. Az iratokból derült ki az is, hogy a meghallgatássorozat a tőzsdefelügyelet Musk elleni nyomozásának része.

„Nagy lépés, hogy a a tőzsdefelügyelet nyilvánossá teszi, hogy nyomoznak Musk után” – mondta Tom Fagel, a Stanfordi Jogi Egyetem egyik tanára

A SpaceX és Tesla tulajdonosának korábban is meggyűlt már a baja az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel, például mikor 2018-ban közzétett egy bejegyzést az akkor még nem az ő tulajdonában lévő Twitteren, amelynek hatására megugrott a Tesla-részvények árfolyama. Ebben az ügyben végül megegyezés született a milliárdos és a SEC között, melynek értelmében innentől Musk csak ügyvédje jelenlétében posztolhat a Tesla gazdasági helyzetével kapcsolatos információkat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!