Keddtől a Lidlnél is fizetni kell az elektromosautó-töltésért

2023. szeptember 4. – 10:29

Másolás

Vágólapra másolva

Megszűnik az ingyenes villanyautó-töltési lehetőség a Lidl áruházak parkolóiban, de a nyilvánosságra hozott tarifák szerint a piac kedvezőbb ajánlatai közé tartozik majd a szolgáltatás, derül ki a Portfolio cikkéből.

Az áruházlánc elektromos oszlopait a továbbiakban nem az eddig használt Lidl eCharge alkalmazás segítségével lehet majd használni, hanem a cég weboldalán vagy roamingon, illetve a Lidl Plus alkalmazáson keresztül, és a töltésindítás helyétől függenek majd a kilowattóránkénti árak is.

Aki a továbbiakban az alkalmazást választja, az AC-töltés esetén 149, DC-töltéskor pedig 179 forintos költséggel számolhat, ami 22, illetve 25 százalékkal kedvezőbb, mint a weboldalon indított töltés, hiszen ez utóbbi esetében a tarifa 199 és 229 forint lesz kilowattóránként. Szintén fontos különbség, hogy az alkalmazáson keresztül indított töltés esetében a rendszer ötezer forintot zárol a felhasználó számlaszámán, ezt elérve automatikusan megáll a töltés, ugyanakkor ez később újraindítható.

A Lidl eddigi működési modelljében egy indítással 30 percen át tölthették ingyen autóikat a cég ügyfelei, ha mobiltelefonról indították el a rendszert, illetve 10 percig, ha az oszlopról.

A Lidl lépése után már csak a Penny Market parkolóiban található elektromosautó-töltők jelentenek széles körben elérhető nyilvános és ingyenes megoldást a villanyautósok számára Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!