Van, ahol 38 forint az alma felvásárlási ára, a gazdák szerint ez az önköltséget sem fedezi

2023. augusztus 25. – 07:32

Másolás

Vágólapra másolva

Elégedetlenek az almatermesztők az alma idei induló felvásárlási árával – derül ki az RTL riportjából. Az egyik felvásárló 38 forintos kilónkénti árat kínál a léalmáért, ami a gazdák szerint túl kevés. A tévécsatornának nyilatkozó egyik gazda szerint a szállítási ár 4-7 forint, így igazából lehet, hogy csak 31 marad náluk kilónként, ami az önköltséget sem fedezi.

Az almatermesztőknek a szüreteléshez alkalmi munkásokat kell felvenni, munkagépeket kell használni, a leszüretelt almát pedig hűtőházakban kell tárolni. A Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szerint egy év alatt legalább 50 százalékkal nőttek az almatermesztés költségei. Az induló felvásárlási ár mégis alacsonyabb, mint egy éve.

A szervezet elnöke, Apáti Ferenc szerint az alacsony felvásárlási ár miatt 2-3 éven belül annyian hagynak majd fel az almatermesztéssel, hogy a feldolgozóiparnak már nem lesz alapanyaga. Az RTL felidézi, hogy az almatermesztők 2008-ban és 2018-ban is blokáddal tiltakoztak az alacsony árak miatt.

Arról, hogy miért ilyen nehéz helyi zöldségeket és gyümölcsöket kapni a boltokban, itt írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!