Gyorsított eljárásban vizsgálná a Booking-ügyet a Gazdasági Versenyhivatal

2023. augusztus 15. – 14:03

Másolás

Vágólapra másolva

Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek – derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turisztikai albizottsága keddi ülésén, amit a Fidesz hívott össze.

Ujhelyi István ex-MSZP-s EP-képviselő szerint Magyarországon vasárnap estig már a kifizetések 98,2 százalékát rendezték, a Booking.com könyvelése szerint hétfőn reggel mindössze 14 utalás tolódott mindösszesen. A cég Ujhelyinek azt mondta, ennek is elsősorban már csak – leginkább magyarországi – banktechnikai okai vannak.

Mindez azonban nem hatotta meg a turisztikai albizottság keddi ülését vezető fideszes Szatmáry Kristófot, szerinte ugyanis nem igaz, hogy a szolgáltató kiegyenlítette volna minden tartozását a magyar szálláshely-szolgáltatók felé. Azt vizsgálják az albizottságban, hogy milyen lépések kellenek ahhoz, hogy többet ne fordulhasson elő ilyen, vagyis az, hogy egy nagy multi több milliárdos tartozást halmozzon fel erőfölényével visszaélve.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke arról tájékoztatott, hogy a gyorsított ágazati vizsgálat előkészítése folyamatban van, ez még ebben a hónapban elindulhat. A vizsgálat ideje legfeljebb 30 nap, amely meghosszabbítható. A vizsgálat eredményében konkrét javaslatokat tesznek majd – áll az MTI összefoglalójában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!