Letelt a határidő, mégsem oldotta fel a szélerőművek tilalmát a kormány
2023. április 24. – 10:43
Bár az Orbán-kormány március 31-ben határozta meg a hazai szélerőmű építésre vonatkozó, gyakorlati tilalom feloldását, az ügyben eddig nem történt érdemi előrelépés – mondta a Népszavának Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia-ipari Társaság (MSZIT) elnöke.
Lendvay szerint a hazai villamosenergia-rendszer jelen állapotában, legalább 2000-3000 MW-nyi szélerőmű – körülbelül ezer egység – zavartalan befogadására alkalmas. Ez nem igényli azokat a fejlesztéseket, amelyek hiányára hivatkozva a kormány tavaly év végétől további napelemek hálózati csatlakozását megtiltotta. Azt mondta, a mérések szerint, Észak-Magyarországot leszámítva, szinte mindenütt kedvezőek az adottságok a szélerőművek telepítéséhez.
Ahogy arról korábban a Telexen is írtunk, egy sor megújuló energiás vállalást kellett teljesítenie a kormánynak március végéig ahhoz, hogy biztosan hozzájuthassanak az 5,8 milliárd eurónyi befagyasztott támogatáshoz. A szélerőművekkel kapcsolatban elvileg a kormánynak el kellene törölnie a teljesítményükre és magasságukra vonatkozó korlátozásokat, és csökkenteni a településektől való védőtávolságot.