Már a boltok bejáratainál ki kell plakátolni a kötelezően akciós termékeket

2023. április 21. – 14:06

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány csütörtökön bejelentette, hogy élelmiszerakciókra kötelezik a nagyobb üzleteket. A kormány a részletszabályok kidolgozására a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot és az Agrárminisztériumot jelölte ki. Pénteki közös közleményükben egy újabb részlet derült ki.

„Az aktuális kedvezményezett árú termékek listáját az üzletek bejáratánál és az akciós újságokban jól látható módon fel kell tüntetni. Ez alapján minden héten a vásárlók rendelkezésére áll majd egy 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltban, amit az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg” – közölték az MTI-vel.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a boltoknak hetente kell meghirdetniük ezeket a kötelező akciókat. Az is kiderült már a bejelentés napján, hogy az alapvető élelmiszereket húsz kategóriába kell majd sorolni (például baromfihús, sajt, zöldség-gyümölcs, kenyér stb.)

Minden kategóriában ki kell választani egy terméket, ami akciós lesz, és azt az akciót megelőző 30 nap átlagos áránál legalább 10 százalékkal olcsóbban kell majd árulni. Ezeknek a termékeknek hetente változniuk kell. Az akciót nem lehet árstopos termékekre ráhúzni, szóval a csirke far-hát így tuti nem lesz még pluszban akciós.

Az új előírás főképp a nagyobb árbevétellel rendelkező üzletekre fog vonatkozni, a kisebb boltokra nem. Legkésőbb július 1-jével indul el ez az új rendszer.

A kormány a friss, kötelező érvényű akciós szabályozás bejelentésénél Görögországra és Franciaországra mutogatott, miszerint ebben a két országban ez az eszköz már működik.

A Portfolio összesítése szerint Franciaországban a kormány – a februári 14,5 százalékos élelmiszer-inflációnál – megállapodást kötött a nagyobb üzletekkel, hogy azok önkéntes alapon több élelmiszer árát korlátozzák. Azt a boltokra bízták, hogy ezt milyen termékeknél teszik meg. A francia kormány közben azt is megígérte, hogy szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd az árazást. A lap szerint viszont a nagyobb kereskedelmi láncok a legtöbb beszállítóval nehezen tudnak tárgyalni az átvételi árakról, amiket alacsonyan kéne tartani, hogy hatásos csökkenést érjenek el az élelmiszereknél.

A francia kormány szerint ugyanakkor ez a megoldás működik, mert a boltok valóban tartanak akciós termékeket, jellemzően a sajátmárkás termékeiket. A miniszterelnök szerint pedig átlagosan 5 százalékkal csökkentek az árak az érintett termékeknél az előző hónaphoz viszonyítva.

A görög kormány tavaly ősszel vezette be azt a rendszert, hogy minden kiskereskedelmi láncnak 51 alapvető termékből (kenyér, liszt, tészta, hús, hal, tejtermékek, tisztítószerek, állateledelek stb.) álló úgynevezett háztartási kosarat kell kínálnia, olcsóbban. Ezek az akciós árak hetente változnak, azt viszont nem írták elő, hogy ezeknek mennyivel kell olcsóbbnak lenniük az egyes termékekhez viszonyítva. A boltok külön jelzik a termékeknél, hogy melyek tartoznak ebbe a háztartási kosárba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!